A Császár és a morzsák

Kihez hasonlítsuk?

Melyik aranylabdást említsük példaként?

Mondjuk az angol Bobby Charltont, a Manchester United legendás középpályását, aki épp Albert Flórián előtt, 1966-ban vehette át az Aranylabdát. Ha valaki utánanéz, nagyjából másfél perc alatt megtudhatja, hogy az egykoron lovaggá ütött idősebb Charlton fivér ma az MU tiszteletbeli eln ö k e , tiszteletbeli nagykövete, emblematikus alakja. Nem kell hozzá különösebb képzelőerő: még a sikert sikerre halmozó Sir Alex Ferguson is kikéri a véleményét – még ha nem is a csapatösszeállításról.

Vagy ott van Eusébio. A portugálok világklasszisa 1965-ben lett a kontinens legjobb futballistája (ő két évvel előzte meg a mi Császárunkat..), s mióta befejezte pályafutását a Benficában, a lisszaboni klub első számú utazó nagykövete.

De írhatunk mondjuk Gerd Müllerről is. A német nemzet bombázója 1970ben kapott Aranylabdát, aztán sok-sok év múltán mindennap a sárga földig itta magát. Karrierje, élete romokban, ő maga tán a sír szélén. Ám jött az összefogás, a Bayern München mindenre kiterjedő figyelme és segítő keze. A kurta lábú center pedig újra magára talált – sőt helyet talált a futballtársadalomban.

Mindezt fontos volt leírni.

Már csak Albert Flórián miatt is.

Mert bizony sokan voltak (s talán vannak...) akik azt mondják, nem csinál semmit, a Fradi tartja el, a klubnak semmi haszna nincs belőle. Akik ilyet állítanak, már-már szentségtörést követnek el. Tetszik, nem tetszik, Albert Flórián az egyetlen aranylabdásunk, a valaha volt egyik legjobb magyar futballista, akit nem érdemtelenül emlegetnek Puskás Ferenc szintjén.

S a Császár bizony nem találja a helyét.

Persze ez így nem egészen pontos: a helye még megvan, csak feladata nincs. Mindennap metróra ül, bemegy a róla elnevezett stadionba, udvariasan köszön kollégáinak, van egy-két kedves mondata mindenkihez, aztán bemegy a kis irodába, s anekdotázik. Jobb híján a régi szép időkről beszélget a klub másik két legendájával, a vele egy irodában „elhelyezett” Szűcs Lajossal és Rákosi Gyulával. Szóba kerülnek a legendás évek, a felejthetetlen meccsek, a Népstadion semmihez nem fogható hangulata, az Újpest, a Vasas vagy a Honvéd elleni rangadók. S persze az idő múlása. Beszélgetnek mindenről, pedig ők inkább tevékenyen szeretnének részt venni a napi munkában.

„Éppen hétfőn voltunk egy megbeszélésen Berki Krisztiánnál, a FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójánál – mondta Albert Fórián .–, nem tartott sokáig a tanácskozás, de talán most változik valami. Nem tagadom, jólesne, ha újra fontosnak érezhetném magam Szűcs Lajossal és Rákosi Gyulával együtt. Ez így senkinek sem jó. Mintha ott sem lennénk, nem kíváncsiak ránk, pedig elhiheti, naprakészek vagyunk, s mindenről elmondanánk a véleményünket. Őszintén mondom, nem ezt vártam az angoloktól. Nem kell engem Sheffieldbe vagy bárhova utaztatni, de azt elvártam volna, hogy legalább észrevegyék, hogy itt vagyok a Ferencvárosnál. Életemben egyszer beszéltem Kevin McCabe-bel és ugyanennyiszer találkoztam Terry Robinsonnal is. Utóbbival összefutottunk a Népligetben egy utánpótlás-rendezvényen, de valahogy mégsem alakult ki beszélgetés. De Bobby Davison sem kíváncsi az észrevételeinkre, a meglátásainkra. Mondom, csalódott vagyok, az angolokat én nem így ismertem meg, rádaásul nekem csak jó emlékeim vannak velük kapcsolatban, a válogatottban egyszer az én két gólommal vertük meg őket 2–0-ra Budapesten. S ott voltam a pályán, amikor Chilében világbajnoki találkozón is jobbnak bizonyultunk náluk...”

Kedd délután elnökségi ülést tartottak a Ferencvárosnál.

A Császár tagja a testületnek, de ha valaki azt gondolná, hogy Albert Flóriánon és a korábbi olimpiai bajnok birkózón, Sike Andráson kívül más, egykori legendás Fradi-sportoló képviseltette magát az eseményen, az bizony téved. Változó idők, mondhatnánk, immár a pénz, az üzlet dominál. S persze így van ez rendjén, ám egy klubnak meg kellene őriznie a hagyományait.

Az persze jó, hogy az Üllői úti stadion is alaposan megváltozott. Még nem a lelátó vagy az aréna, hanem a klubház, amelynek egy részét egyszerűen leválasztották a többitől (mintegy berlini falat képezve...) az egyik oldalon a zrt., a másikon pedig a létesítmény dolgozói kaptak helyet. Albert Flóriánnak például az utcáról kerülve lehet átjutnia egyikből a másikba. De ez legyen a legnagyobb baj. A Császár sok mindent nem ért.

„Az például nagyon meglepett, sőt egyenesen megdöbbentett – folytatta –, amikor egyszer csak kitalálták, hogy a szurkolók nem látogathatják az edzéseket. Kérdem én, egy hetvenéves Fradidrukkernek, aki egész életében ott volt a tréningeken, leste az aktuális csapat edzéseit, ez az intézkedés mit jelent? Szinte az életük a Ferencváros, az ilyeneket egyszerűen vétek eltávolítani, kirekeszteni. Arról nem is beszélve, amit már Rákosi Gyula is szóvá tett korábban, a napirend sem mindig szentírás, pedig az angolokra éppen a precízség jellemző. Nem tagadom, örömmel dolgoznék tevékenyebben a Fradiért, a fiataloktól kezdve a nagycsapatig, s így van ezzel Szűcs Lajos és Rákosi Gyuszi is. Persze így is boldogan megyek be nap mint nap az Üllői úti stadionba, 1952 óta tartozom ehhez a klubhoz, túléltem én már megannyi elnököt, ilyen-olyan hatalmat, úgyhogy ameddig erőm engedi, mindig itt leszek.”

A korábban csődhelyzetben lévő Ferencvárost újjáélesztő angolok büszkék lehetnének rá, milyen klubot irányíthatnak, s milyen legendás futballistákkal dolgozhatnak. Ha valóban hagyománytisztelők, akkor Albert Flóriánnak megtalálják a helyét, és valóban legendaként kezelik. A Császárnak nem csak afféle morzsákat kellene juttatni.