Palik László összetettben a 12. helyen áll

Vágólapra másolva!
2009.01.11. 00:38
Címkék

„Egyszerűen felforrt az üzemanyagunk, úgyhogy utána har minc kilométerenként megállt az Opel. Húsz-harminc percig tartott, mire annyira lehűlt, hogy tovább lehetett menni az autóval, de ez összesen négyszer történt meg a szakaszon, úgyhogy jócskán veszítettünk” – mondta Szalay.A harmadik magyar autós páros, Liszi László és Fenesi József, úgy látszik, szentül elhatározta, hogy pályázik az őrangyal „titulusra” a Dakaron, mert miután csütörtökön kihúzta a pályáról a gyári VW-pilóta Dieter Deppinget, pénteken is megpróbált kirángatni valakit a homokdűnék közül. Csakhogy a jó tett helyébe nem várhatott jót a technika ördögétől: tönkrement Mitsubishije kuplungja, úgyhogy attól kezdve jó néhányszor meg kellett állnia, mire újra menetkész állapotba került az autó. A lényeg azonban az, hogy sokakkal ellentétben ő is eljutott a táborba, s ez azt jelenti, hogy újult erővel vághat neki a hajrának.

A motorosoknál szakaszgyőzelemmel tért haza Chilébe Francisco López – akit az eredményt nem ismerve is tízezrek vártak az utak mentén hatalmas transzparensekkel és zászlókkal. Nos, a Chaleco becenévre hallgató motoros csodás ajándékkal lepte meg őket. S úgy tűnik, mostanra állt helyre végleg a világ rendje, hiszen a dobogós pozíciókban már csak profi versenyzőket találunk: a chileit az utóbbi két Dakar győztesei követték: Marc Coma, Cyril Despres sorrendben.

Ami a magyar Dési Jánost illeti, ő is megszenvedett az eredményért – s utólag nagyon örült annak, hogy a szervezők lerövidítették a szakaszt, mert a homokos része (140 km) bizony rengeteget kivett belőle. Ráadásul folyamatosan rakódik egymásra a fáradtság és a különböző kisebb sérülések okozta fájdalom – jó, hogy jön a szünnap, legalább mindenkinek lesz ideje egy kicsit gatyába rázni saját magát. Testileg és lelkileg egyaránt…

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
10 perce

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
24 perce

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
25 perce

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
1 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik