Olimpiai bajnokok az alelnökök között is

2009.01.11. 00:38
Címkék
Schmitt Pál, ahogy várható volt, MOB-elnök maradt, de mostantól az alelnökök között is lesznek olimpiai bajnokok. Szöul aranyérmeseit, a kajakozó Gyulay Zsoltot és a tornász Borkai Zsoltot is megszavazta a tisztújító közgyűlés.

Miután 151 szavazóból 125-en igennel szavaztak az egyetlen elnökjelöltre, Schmitt Pálra, ő lesz a Magyar Olimpiai Bizottság történetében a leghosszabb ideig hivatalban lévő elnök. A másfél éve egy szavazat híján megbuktatott Schmitt húsz éve áll az olimpiai bizottság élén, vagyis már az idén beéri az 1908 és 1928 között regnáló Andrássy Géza grófot.

Schmitt Pál (mandátuma újabb négy évre szól) köszönőbeszédében a közgyűlésen elmondta: „Legyen a gondolkodásunk középpontjában a tudomány, az edzők megbecsülése, olimpikonjaink érezzék a folyamatos törődést.”

Az alelnökök között is lesz mostantól kétszeres olimpiai bajnok: a Szöulban kajakkal aranyakat nyerő Gyulay Zsolt.

„Nagyon erős csapatot alkot az új elnökség, sok a friss arc, persze jogosítvány kérdése is, hogy mit tudunk elérni – mondta lapunknak. – Ha az olimpiai felkészülés nem változik, Londonban még kellemetlenebb meglepetések érik Magyarországot, mint Pekingben. Ha tehetem, el akarom érni, hogy a legjobb edzőink itthon hosszú távra tervezhessenek, és csakis a nemzet érdekeit szolgálják.”

Új arc az alelnökök között Győr polgármestere, az egykori tornász Borkai Zsolt, aki szintén 1988-ban lett olimpiai aranyérmes. Ő kapta a jelöltek közül messze a legtöbb voksot, 97-et. A további két alelnöki pozíció Szabó Tamásé, a NUPI igazgatójáé, illetve Gyárfás Tamásé, az úszószövetség elnökéé. Gyárfás az egyetlen, aki már eddig is betöltötte ezt a tisztet; pályázott újra Bakonyi Tibor, a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója, de nem kapott elég szavazatot. Ahogy a kézilabda-szövetség főtitkára, Sinka László, a birkózószövetség elnöke, Hegedűs Csaba, illetve a kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, Török Ferenc sem.

Az új elnökség a közgyűlés után megtartotta első ülését, ezen Molnár Zoltán eddigi ügyvezető igazgatót választották meg főtitkárnak.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

Kosárlabda
9 perce

Férfi kéziválogatott: csalódást keltő a szerbek elleni csatavesztés, de maradt némi remény

Kézilabda
11 perce

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
46 perce

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
2 órája

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
2 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
9 órája
Ezek is érdekelhetik