Egyre többet ér Roguy Meyé

Vágólapra másolva!
2009.01.11. 00:38
Címkék

A török Süperlig ötödik helyén álló Ankaraspor vezetői nem adják fel. Úgy tetszik, a kezdeti tapogatózó tárgyalások után a fejükbe vették, hogy megszerzik a Zalaegerszeg 22 éves gaboni támadóját, Roguy Meyét – méghozzá bármi áron…

„Nem túlzás, tíz fölött jár a törökök által korrigált ajánlatok száma – árulta el Nagy Ferenc, a ZTE elnöke. – Mi már a legelején leszögeztük, hogy aprópénzért nem adjuk el csatárunkat. A legújabb árajánlat viszont nagyon közel áll elképzeléseinkhez.”

Vagyis elviekben nincs akadálya, hogy a légiós külföldre szerződjön.

De hogy mit is jelent az „aprópénz”?

Nagy Ferenc elnök már korábban kijelentette: 250–300 ezer euró (azaz mintegy hetvenmillió forint) nem lehet tárgyalási alap. Úgy tudjuk, most már ennek az összegnek a négyszeresét vagy ötszörösét is megkaphatják a zalaegerszegiek, sőt olyan megállapodásra törekednek, hogy Roguy Meyé későbbi eladásából is részesedjenek.

„Nem bíztunk meg senkit a támadó eladásával – szögezte le az elnök. – A játékos francia menedzsere már a nyáron is arra ösztönözte, hogy álljon tovább, holott mi hallani sem akartunk erről. Ennek következményeként a csatár az őszi szezon nagy részében használhatatlan volt, és úgy vettem észre, hogy a menedzser újból akcióba lépett…”

Két külföldi labdarúgó még távozhat a kék-fehérektől: Damir Pekicért bejelentkezett a szlovén Nafta Lendava („Egyelőre nagy a csend körülötte” – szólt az elnöki riposzt), Milan Davidovot pedig spanyol másodosztályú csapat vinné (információnk szerint élmezőnybe tartozó klubról van szó). Csakhogy a zalaegerszegiek semmilyen írásos anyagot nem kaptak az ajánlatról. Érkezhet viszont a 26 éves hátvéd, Illés Gyula Baktalórántházáról, illetve a 19 éves támadó, Burányi Tamás Gyirmótról. Utóbbit a szakmai stáb rendkívül tehetségesnek tartja, és egy éven belül a csapat meghatározó tagja lehet.

Legfrissebb hírek

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
2 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
15 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
19 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
28 perce

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
31 perce

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
41 perce

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
50 perce

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
50 perce
Ezek is érdekelhetik