Sikerrel zárták az évet

Vágólapra másolva!
2009.01.08. 23:22
Címkék

Második alkalommal rendezte meg a Magyar Országos Korcsolyázószövetség a Mikulás-kupát, s míg 2007-ben 212-en indultak a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban megtartott négynapos nemzetközi viadalon, tavaly decemberben már 260 fiatal lépett jégre. Érkeztek Magyarországra Norvégiából, Oroszországból, sőt Andorrából és Dél-Afrikából is.

A hazai szövetség törekvése tehát úgy tűnik, megvalósul: hagyománnyá válik, válhat, hogy minden év decemberének elején Budapesten találkozzanak a korisok – a legapróbbaktól a juniorkorúakig. Azon túlmenően persze, hogy a Gyakorló Jégcsarnok ilyen rangos viadalnak adott otthont, a magyar versenyzők is nyertek, hiszen hazai környezetben mérhették össze tudásukat a nemzetközi mezőny legjobbjaival. A szövetség előre gondolkozik: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis 2012-től juniorolimpiát rendez a fiataloknak, ahhoz pedig, hogy a magyarok a nemzetközi porondon is megállják a helyüket, színvonalas versenyekre van szükség – a kemény felkészülés mellett.

Ebből a szempontból a budapesti Mikulás-kupa kifejezetten sikeresnek volt mondható, hiszen több hazai versenyző is érmet szerzett.

A mindössze kilencéves Rozgonyi Kloé 21 tagú mezőnyben jutott el a dobogó második fokára. A Budapesti Korcsolyázó Egylet műkorcsolyázóját sokan az egyik legtehetségesebb fiatalnak tartják. A két évvel idősebbek között a Vasas kitűnősége, Maszjanko Alekszander szerzett ezüstérmet.

A magyar csapat azért nem maradt aranyérem nélkül: az 1995–96-osok versenyében Szombathelyi Eszter, míg az 1997–98-asok viadalában Tóth Ivett állhatott fel a dobogó felső fokára. A junior jégtáncosok között ezüstérmes lett a Turóczi Dóra, Major Balázs kettős, míg a László Emese, Fejes Máté duó a harmadik helyen végzett.

Az eseményen bemutatóprogramot futott az egy évvel ezelőtt összeálló és a január 19–25. között Helsinkiben lezajló felnőtt Európa-bajnokságon magyar színekben induló Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin jégtánckettős. A duó első hivatalos szereplése volt a Gyakorló Jégcsarnokban bemutatott program, amelyre ugyanolyan komolyan készültek, mint egy jelentősebb megméretésre.

A sportágnak meglehetősen kevés a felnőtt versenyzője, ám utánpótlásban sohasem szenvedett hiányt, csak menet közben valahol mindig elvesztek a tehetségek…

A második Mikulás-kupán elért eredmények reményt adhatnak arra, hogy néhány év múlva már nem egy-, két- vagy háromszemélyes magyar bajnokságokat rendez a szövetség.

Legfrissebb hírek

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
11 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
15 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
24 perce

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
28 perce

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
37 perce

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
46 perce

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
46 perce

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik