Őrzik vezető helyüket

B. CS.B. CS.
2009.01.08. 00:25
Címkék

Ismét a nap második futamán teljesítettek jobban a magyar hajók a Napierben zajló repülőhollandi-világbajnokságon. Négy futam után az összetettben továbbra is a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros vezet.

Ami az időjárást illeti, nem teljesült Majthényiék kívánsága, mert ezúttal is igen gyenge, 6-7 csomós szélben kellett versenyezniük. A harmadik futamban jó rajtot követően a széljárás hirtelen megváltozott, így a mezőny behozta Majthényiék kezdeti előnyét, akik visszaestek a tizedik helyre, sőt miután az első bóját megkerülték, egy előttük keresztbe álló hajó miatt még hátrébb kerültek. Ugyan a háromszög alakú pálya második szakaszán feljöttek a hetedik helyre, de késői fordulás miatt végül tizedikként zárták a futamot.

A negyedik felvonásban azonban Majthényiék megrázták magukat, és rajt-cél győzelmet arattak.

„Örülök, hogy a mai második futamot megnyertük, és vezetjük a világbajnokságot. Holnaptól már lesz kieső helyezés, így még szorosabb verseny várható”– mondta Majthényi, utalva arra, hogy az ötödik futam után minden egység legrosszabb helyezése törlődik az összetett pontszámításból.

A Süli András, Papp Dávid duó a harmadik futamban 26., a negyedikben 16. lett, így összetettben egyelőre a 25. helyen áll, de mivel csütörtökön kiesik az első futamért kapott 45 pontja, előkelőbb helyen folytathatja majd a versenyt.

Legfrissebb hírek

Triatlon Eb: Dévay Márk ötödik, Kropkó Márta hatodik

Egyéb egyéni
1 perce

Végeredmény: Katar–Svájc 1–1

Foci vb 2026
15 perce

Mit keresnek ezek itt? – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
18 perce

Amerikai álomrajt – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
23 perce

Vasárnapi sportműsor: a németek és a hollandok is elkezdik vb-szereplésüket

Minden más foci
30 perce

Igor Thiagóval az élen, Raphinhával és Viníciusszal a széleken támad Brazília Marokkó ellen – íme, a kezdők!

Foci vb 2026
35 perce

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik