Hazarepülnek, hogy emlékezzenek

2009.01.08. 23:22
Címkék

Még a szervezőket, a Zavadszky Gábor és Bánka Kristóf Alapítvány vezetőit is meglepte, hogy az Összefogás napjaként beharangozott rendezvény mennyire megmozgatja az embereket. Amióta kiderült ugyanis, hogy január 11-én Zavadszky Gábor, Bánka Kristóf és Dárdai Balázs emléke előtt tisztelegve lépnek pályára az Újpest, a Ferencváros, a Győr és az MTK játékosai (s még jó néhányan), nemcsak a szurkolók, a labdarúgók is példás hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot: előbbiek már elővételben szép számban vásároltak jegyeket, utóbbiak közül gyakorlatilag mindenki vállalta a szereplést. Még olyanok is, akikre Hrutka Jánosék nem is számítottak…

Csütörtökön eldőlt, Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs is eljön a Papp László Budapest Sportarénába – és játszik a Kristóf Barátai nevet viselő csapatban, többek között Urbán Flórián, Véber György, Szanyó Károly, Tóth Norbert, Czvitkovics Péter és Tamási Zoltán oldalán.

„Akik elmennek, azok közül sajnos sokakat gyorsan elfelejtenek, ezért örülök, hogy a hét végi tornán mód nyílik a megemlékezésre – fogalmazott Juhász Roland. – Zavadszky Gábort és Bánka Kristófot egyaránt jól ismertem, mindkettejükkel az MTK-ban futballoztam együtt. Még ma is beleborzongok, ha eszembe jut, hogy azok között voltam, akik Magyarországon utoljára találkoztak Zavával. Merthogy kétezer-öt végén az MTK hagyományos évzáró tornáján délelőtt még fociztunk vele, majd délután visszautazott Ciprusra. Néhány napra rá pedig jött a rettenetes hír a haláláról…”

Hogy mindenki érzékelje, miről van szó Juhász Roland esetében: az Anderlechttel Spanyolországban edzőtáborozó játékos szombat délután tér vissza Brüsszelbe, ám ahelyett, hogy a hét utolsó napját pihenéssel töltené, repülőre ül, ha néhány percre is, de pályára lépjen az Arénában. Este indul is vissza Belgiumba, hiszen hétfőn már edzés van…

„Tavaly nyáron beszélgettem Kristóf édesapjával, akinek azt ígértem, ha időm engedi, részt veszek a tornán – folytatta a negyvenszeres válogatott labdarúgó. – Szerencsére meg tudom oldani, így beválthatom ígéretemet. Igaz, edzőmnek egyelőre nem szóltam arról, hogy hazaugrom, de biztos vagyok benne, megértene. Az a legkevesebb, hogy így emlékezem néhai társaimra.”

Ami Dzsudzsák Balázst illeti: a szintén Spanyolországban alapozó PSV középpályásának hasonló a „menetrendje”, ő is csak az Összefogás napja miatt látogat Pestre. S még valami: nem tőle, hanem a szervezőktől tudjuk, hogy a két alapítványt ezer euróval segíti.

Pénteken egyébként még egymás ellen meccsel a két válogatott futballista (Anderlecht–PSV felkészülési találkozót rendeznek La Mangában), vasárnap viszont már ugyanazt a csapatot erősítik – a 18.15 órakor kezdődő gálamérkőzésen a Hajdu Attila, Telek András, Hrutka János, Lisztes Krisztián, Vincze Ottó, Halmai Gábor, Illés Béla, Nyilas Elek fémjelezte Zava Team áll fel a Kristóf Barátaival szemben. A torna 15 órakor kezdődik, és a régen (két és fél éve…) látott Ferencváros– Újpest derbivel végződik – a 2900 forintba kerülő belépőt a két fővárosi egylet ajándékboltjában, a viadal helyszínén, valamint a budapestarena.hu honlapján lehet megvenni.

Legfrissebb hírek

Négy magyar induló a vadvízi kajak-kenu világbajnokságon

Kajak-kenu
16 perce

Kisfaludy Anett: Egy csoda jutott nekünk erre az idényre

Kézilabda
20 perce

Béres Gergely: Hamar helyre rakjuk a történteket

Vízilabda
29 perce

Koeman szerint a hollandok bárkivel felvehetik a versenyt a vb-n

Foci vb 2026
39 perce

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
43 perce

Iskolákban is megünneplik a fair play világnapját

Egyéb egyéni
46 perce

Ancelotti: Csak Neymaron múlik, mennyit játszik a vb-n

Foci vb 2026
49 perce

Kiss Dávid: Tudjuk, miről dönt a britek elleni meccs

Jégkorong
53 perce
Ezek is érdekelhetik