A kapitány hétköznapjai egyébként általában fél nyolckor kezdődnek: az első kávé elszürcsölése után az interneté a főszerep. Az elsőbbséget természetesen a magyar válogatott játékosairól szóló beszámolók élvezik, aztán jöhetnek csak az európai topfutball hírei. A kapitányt azért nem csak a foci köti le, nyitott szemmel jár a világban, a politika, az időjárás és a pénzvilág eseményeivel kapcsolatos cikkekre is ráklikkel: „A gazdasági világválságról szóló írásokat például mindig elolvasom. Szeretem, ha van rálátásom a dolgokra, ugyanakkor idegesít, ha egy beszélgetésnél nem tudok hozzászólni a témához.”
A tudatlanságon kívül egy dolgot utál még igazán Erwin Koeman: a fűnyírást. A beszélgetés alatt megtudjuk, a gép ide-oda tologatása egyszerűen kikészíti, és bár a családdal nem élnek fényűző életet, a kert gondozására külön alkalmazottat fogad fel a Koeman família.
Egyébként, ahogy a harmadik kávé kavargatása közben mondja, semmi különös nincs az ő életükben...
A gyerekek sportolnak, tanulnak és dolgoznak: a 17 éves Wendy még iskolába jár, délutánonként lány létére a fiúkkal futballozik a helyi sporttelepen, míg a 18 esztendős Len délelőttönként egy belvárosi kávézóban dolgozik, délutánonként pedig a holland másodosztályban szereplő Helmond SC ifjúsági csapatának edzéseire jár. A futballt felesége, Emmy is kedveli, de a családfő focival kapcsolatos ügyeibe sosem szól bele, pedig egy-két jó észrevétele már neki is volt.
„Komolyan mondom, néha meglepődöm, hogy a nejem mennyire tájékozott a labdarúgásban. Ha a televízióban éppen meccset nézek, sokszor odaül mellém, és a futballról beszélgetünk. Hiába, több mint húsz éve ismerjük egymást, látott már néhány mérkőzést…”
De vajon mit szól a család a magyarországi munkához?
„Elfogadják, hogy sokat vagyok távol. A gyerekek az elutazásom előtt két nagy puszival elköszönnek, túl nagy ügyet nem csinálnak az ügyből, tudják, hogy szeretem a munkámat, ráadásul már nekik is megvan a saját kis életük, azzal vannak elfoglalva.”
Erwin Koeman elmeséli, hogy korábban is a környéken laktak, de a mostani házat csupán két évvel ezelőtt vásárolták. Aztán olyannyira beleszerettek, hogy a kapitány nem tartja elképzelhetetlennek: feleségével itt öregszik majd meg. Sőt azt is megtudjuk: a hollandok legtöbbjéhez hasonlóan a kapitánynak is van biciklije a garázsban.
„A kerékpáromat nem használom túl gyakran, csak akkor veszem elő, ha kiránduli, túrázni megyünk. Jó dolognak tartom a biciklizést, a magyaroknak is tudnám ajánlani, hiszen ha többen vennék igénybe, a budapesti közlekedés sem lenne olyan szörnyű. De azért én is inkább a kényelmesebb autónál maradok.”
Ekkor már három órája beszélgetünk.
Erwin Koemanról süt a boldogság, látszik, elégedett az életével.
Imádja a családját, a házát, a hétköznapjait, és ami nekünk legalább ilyen fontos: a munkáját is...
