A hétköznapok is a fociról szólnak

A környék illik hozzá…

Nyugodt, kiegyensúlyozott, barátságos – akárcsak Erwin Koeman.

Eindhoven belvárosi forgatagából a külső részhez érve igazi kisvárosi hangulat fogad bennünket, a magyar szövetségi kapitány idegenvezetése mellett szűk, kacskaringós utcákon kocsikázunk, takaros kis ház jobbról, hangulatos előkert balról, az embernek az az érzése, itt valahogy tényleg minden a helyén van.

„Lehet, hogy ez a Koemanvilla?” – nézünk össze.

A háznál azonban nem állunk meg. Erwin Koeman betekintést engedett magánéletébe, ám a kérése az volt, hogy a lakásmustra maradjon ki, így egy laza gázfröccsel tovább gurulunk a házuktól mindössze ötszáz méterre lévő helyi sporttelepre. Tudniillik hiába kopnak az ízületek, hiába múlt már el 47 éves a szövetségi kapitány, még manapság is igazolt játékos: ha ideje engedi, hétvégente a hetedosztályú Acht együttesében rúgja a labdát.

„Látják azt a reklámtáblát ott? – mutat a csapat középpályása a kispadok mellett lévő, négy bájos tehenet ábrázoló képre. – Azt én gyártattam, én így támogatom az egyesületet. Sokáig töprengtem azon, hogy mi legyen a táblán, és végül a család neve miatt csináltattam ilyenre. A »koe« hollandul tehenet jelent, gondoltam, egy ilyen tábla figyelemfelkeltő és egyben egyedi is. Nem rossz ötlet, ugye?”

Az öltözők felé ballagva aztán kiderül: noha Erwin Koeman az „alkotás” szellemi atyja, a négy tehenet már nem ő, hanem a klubvezetők nevezték el. Az egyik bajnoki után elfogyasztott néhány pohár sör után a srácok megtartották a keresztelőt: így lehet Bertha, Marietje, Jo és Betsy „szemtanúja” az Acht hazai fellépéseinek.

Rajtunk kívül nem sokan vannak, hétköznap délelőtt lévén a büfés Janon és a konyhás nénin kívül csupán egy kutya „kolbászol” a sporttelepen. A kapitány beljebb tessékel bennünket, majd a gyors háztűznéző során megmutatja, melyik fogas az övé az öltözőben, hol tárolják a labdákat – aztán a büfében kötünk ki.

„A meccsek után itt szoktunk társalogni. Megbeszéljük a kilencven perc tapasztalatait, ha jó idő van, a kertben főzőcskézünk, grillezünk, egyszóval jól érezzük magunkat. Ilyenkor kijönnek a pályára a feleségek, a barátnők és persze a gyerekek is, mindenki együtt van. Biliárdozni is szoktunk, igaz, nem vagyok túl jó játékos, de ha összeszedem magam, néhány csapattársamat elverem.”

A biliárd mellett a futballt sem veszi véresen komolyan Erwin Koeman, és elismeri, ha azt látja, hogy egy húszesztendős srác vérben forgó szemekkel éppen becsúszni készül, inkább visszahúzza a lábát.

„A sérülésveszélyes szituációkat már kerülöm – mosolyodik el a kapitány. – Nem vagyok már olyan kemény, mint hajdanán, manapság kétszer is meggondolom, hogy egy-egy rossz passznál otthagyjam-e a lábamat. Kinek hiányzik a sérülés? Úgy veszem észre, tízből kilenc játékos tiszteli a múltamat, a tizedikkel meg óvatosan bánok. Hiába, én sem vagyok már a régi, évtizedekkel ezelőtt még arrogánsabb voltam… Ma már nem keresem a bajt, csupán a játék iránti szeretet hajt, amikor felveszem az Acht mezét.”

Az évek azért nem múlnak el nyomtalanul, a régen elnyűhetetlen fedezet általában csak fél órát játszik hétvégenként, és habár a pálya csupán ötszáz méterre van a házuktól, a heti két edzésen is csak a legritkább esetben vesz részt. A reggeli kocogások is elmaradoznak, a lelkesedésére mégsem lehet panasz: Erwin Koeman nem rest – ha kell, az idegenbeli meccsekre is szívesen elutazik a csapattal.

„Ilyenkor autóba pattanunk, konvojban megyünk a meccsre, különbuszra ugyanis nincs pénzünk” – világít rá a holland hetedosztály anyagi problémáira Erwin Koeman.

Jan, a pultos időközben már a második kávét teszi a kiscsapat legidősebb, egyben leghíresebb játékosa elé.

„Nem tehetek róla, imádom a kávét. Napi ötöt-hatot is megiszom – ez ma még csak a harmadik. Enni is szeretek, a magyar konyhát például kifejezetten megkedveltem. Sokkal fűszeresebben főznek, mint mi, de meg lehet szokni. És a magyar borok! Azok hihetetlenül finomak...”

Erwin Koeman a Hollandiában is híres halászlevet és a gulyáslevest már korábbról ismerte, de az utóbbi hónapok meggyőzték: a többi magyar étel is igazán különleges. A kétgyermekes családapa viszont sosem ragad fakanalat, szerinte a főzés túlságosan unalmas.

„Egyszerűen nem köt le. A konyhában a feleségem az úr, ő mindent meg tud csinálni, de megesik olykor, hogy étterembe megyünk.”