Rosetti a világ legjobbja

2009.01.06. 00:56
Címkék

Az IFFHS, a nemzetközi labda rúgás statisztikáival foglalkozó német szervezet kiadta a 2008as esztendő legjobb játékvezetőinek rangsorát: a lista élén – a legkevésbé sem meglepő módon – az olasz Roberto Rosetti áll. A 41 éves bíró fújta a sípot az osztrák–svájci rendezésű Európa-bajnokság döntőjében (Németország–Spanyolország, 0–1), valamint ő vezette a Chelsea–Liverpool (hosszabbítás után 3–2) Bajnokok Ligájaelődöntőt is. Ahogyan a kontinenstorna fináléja után, úgy a két angol csapat mérkőzését követően is pozitív kritikákat kapott. Brit földön viszont kétségtelenül Sir Alex Ferguson csinálta neki a legjobb reklámot, amikor a 2008. november 25-i Villarreal–Manchester United (0–0) találkozó nyomán szinte ódákat zengett róla.

„A találkozóval kapcsolatban a legnagyobb pozitívum Rosetti ténykedése volt – változtatott szokásos „bíróellenes” hozzáállásán a manchesteriek skót menedzsere. – Tökéletesen kézben tartotta a mérkőzést, és lenyugtatta a már-már minden megmozdulásukkal Cristiano Ronaldo eltiprására törekvő spanyolokat. Nincs más hátra, el kell intézni valahogy, hogy Rosetti a jövőben a Premier League-ben vezessen meccseket, vagy ha ez nem megy, legalább az angol bírókat rákényszeríteni, hogy példát vegyenek róla.”

A horvát futballszurkolók ugyanakkor nincsenek „hanyatt esve” az olasz bírótól, aki a Horvátország–Törökország Eb-negyeddöntőn Ivan Klasnic 119. percben szerzett vezető találata után két percet hosszabbított, így a ráadásban egyenlítettek a törökök, a tizenegyespárbajban pedig kiejtették ellenfelüket. Slaven Bilic szövetségi kapitány utólag azért is reklamált, mert hiába szeretett volna cserélni az utolsó pillanatokban, Rosetti erre nem adott lehetőséget.

A Torinó mellett született bíró már a 2006-os világbajnokságon is vezetett négy mérkőzést, ám megítélése – különösen Olaszországban – azután javult rohamosan, hogy a legtöbb hazai kollégájával ellentétben a 2006-ban kirobbant itáliai bundabotrányban nem volt érintett.

Az IFFHS rangsora magyar szempontból is érdekes, hiszen a 2008-as pekingi olimpia labdarúgódöntőjét (Argentína– Nigéria 1–0) vezető Kassai Viktor a rendkívül előkelő 12. helyen végzett. A szervezetnél a bírók örökrangsorában Pierluigi Collina vezet, Puhl Sándor a negyedik, Rosetti pedig a 36. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
21 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
23 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
41 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
42 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
46 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik