Valódi családi kincs: őszinteség és arany

hogy a mellkasát döngethette, ők az én fiaim?hogy a mellkasát döngethette, ők az én fiaim?

Hogyne! Az 1982–83-as szezonban a Groningen fedezetsorát Erwin és Ronald erősítette, ketten együtt harminchárom gólig jutottak, javarészt nekik köszönhető, hogy a csapat – fennállása során először – kivívta az UEFA-kupa indulási jogot. Gondoljanak csak bele, mit jelentett ez nekem: a fél életemet vagy talán még annál is többet ennél az egyesületnél töltöttem, illetve töltöm, arról nem beszélve, hogy a fiúk itt lettek ismert játékosok.

Az egyik aztán többre vitte, mint a másik: Erwin Kupagyőztesek Európakupáját nyert a Mechelennel, Ronald a Bajnokcsapatok Európa-kupájában ért a csúcsra a Barcelonával. És milyen körülmények között! Nyugtasson meg bennünket: az 1992-es BEK-finálé idején a Wembleyben tartózkodott.

A családot Ronald képviselte Londonban, én a tévé előtt ültem… A mindent eldöntő bombagólját legalább jobban láttam a karosszékből…

Ez hihetetlen! Azaz: készséggel elhisszük, amit mond, csak nem értjük.

A fiaim állítják, szégyenlős vagyok. Meglehet, igazuk van. Csakhogy sosem voltam az a magamutogatós fajta, nem akartam annál fontosabbnak tetszeni, mint amilyen valójában vagyok. Egyszerűen tisztában vagyok vele, hol a helyem a világban. A szereplést, a játékosok körüli legyeskedést szíves-örömest meghagytam másoknak. Ha a tétre menő öszszecsapások előtt ott sürgölődöm a srácok körül, azzal alighanem csak zavartam volna őket. De ne izguljanak, amikor hazaértek, a fülükbe súgtam, mekkora örömöt szereztek nekem és mennyire büszke vagyok rájuk!

A horvátok elleni meccs jelentette a megnyugvást

Vajon unokája, Len sikereivel is dicsekedhet majd néhány év múlva?

A baj az, hogy ritkán tudok eljönni a meccsére. Így inkább Erwin leírására hagyatkozom: technikás legény, jó mentalitással megáldva, azonban nem elég gyors – de még gyorsulhat. Tizennyolc évesen az a célja, hogy beverekedje magát a másodosztályú Helmond Sport Club felnőttcsapatába – ha sikerrel jár, szép jövő állhat előtte. Azt nagyon sajnálom, hogy alig látom játszani, de remek hozzáállása bizakodással tölt el. Ha találkozunk, előbbutóbb a futballnál lyukadunk ki, igaz, most, mielőtt önökhöz indultunk volna, hamar be kellett fejeznünk a társalgást, mert sietett edzésre. Annak azért örültem, hogy ha már otthagyta a nagyapját, legalább focizni ment.

Az interjú elején arról beszélt, mennyire fontos önnek az őszinteség. Akkor most ne kerteljen: mit szólt akkor, amikor a fia azzal hívta fel, hogy Magyarország szövetségi kapitányának hívják?

Meglepődtem.

Nem féltette?

Erwin elmúlt már negyvenhét, tudja, mit csinál. De árulják már el, kellett volna valamitől féltenem?

Mondjuk a kudarctól. Nem sok olyan szakember akad mifelénk, aki a válogatott kispadjáról vonult volna nyugdíjba…

A hollandok szeretik a kihívásokat, nem hátrálnak meg olyan könnyedén. Nem titok, amikor felvetődött a magyarországi munka lehetősége, Erwin kikérte a véleményemet, s én – miután elmúlt a meglepetés okozta sokk – azt tanácsoltam neki: ha bízol magadban, fogadd el a roppant megtisztelő felkérést. És persze, fűztem hozzá, szívből tedd a dolgod, mert ez talán a legfontosabb. Noha ezt meg sem kellett volna jegyeznem, merthogy Erwin az a típus, aki ha belevág valamibe, szívvel-lélekkel teszi. Valójában akkor nyugodtam meg, hogy jól döntött, amikor Újpesten szemtanúja lehettem a horvátok elleni egy egyes döntetlennek, és éreztem azt a szeretetet, amely a szurkolókból nemcsak a labdarúgók, hanem a fiam felé is áradt.

Ha meg nem sértjük a kérdéssel: teljesen képben van a magyar válogatottat illetően?

Igyekszem alaposan tájékozódni. Ha fejből nem is fújom a kezdő tizenegyet, tudom, hogy a kulcsemberek melyik klubot erősítik, s ismertek előttem képességeik. Az eredményeket persze nyomon követem – ha éppen játszik a csapat, az internet segítségével percrekész vagyok. Látják, így lesz egy hetvenéves holland emberből magyardrukker…

A teljes vagyonát feltenné most a válogatott továbbjutására?

Efelől majd az utolsó selejtező előtt érdeklődjenek, végtére is Hollandia Európa-bajnoki győzelmére is csak a döntő előtt mertem volna fogadni… A viccet félretéve: a jelenleg elfoglalt második hely sikeres folytatással kecsegtet, az albániai vendégjáték mindenesetre sorsdöntő lesz. Aztán a többi találkozó is… De addig jó, amíg egy meccsnek van tétje, nem?

Az idei első hazai világbajnoki selejtezőre, a Málta elleni mérkőzésre eljön?

Arra a menyem utazik, én a szeptemberi csatákra készülök.

A kettőezer-tízben esedékes világbajnokságot hol nézi?

Szerintem a televízióban. De tudják, mit?

Csupán sejtjük…

Ünnepélyesen megígérem, ha Magyarország kijut a vébére, az lesz az első dolgom, hogy lefoglaljam a délafrikai utamat. Rendben, Erwin?

És Erwin erre azt felelte, hogy rendben.