Ronaldo nem, Wenger talán?

2009.01.03. 00:23
Címkék

Cristiano Ronaldo úgy kezd te – kénytelen volt úgy kezdeni… – az új évet, ahogyan a régit abbahagyta. A Manchester United kirakatembere cáfolta, hogy a közelmúltban rábólintott, illetve hogy a közeljövőben rábólintana a Real Madrid ajánlatára.

„Nem igazak a megegyezésünkről keringő pletykák – mondta Cristiano Ronaldo a United honlapján megjelent interjúban. – Akik terjesztik, hazudnak, mert én az Old Traffordon akarok maradni. Jól érzem itt magam, boldog vagyok, és nincs szándékomban távozni.”

A portugál szélső egyebek mellett a manchesteri közönség nagyszerűségére hivatkozott; mint mondta, a tavaly nyári átigazolási huzavona miatt volt benne félsz az első őszi fellépés előtt, ám az Old Trafford népe olyan nagyvonalúan fogadta, hogy azt képtelenség elfelejteni. Ugyanígy nem kerülhető meg Sir Alex Ferguson menedzser személye sem.

„A főnök nem csak az utóbbi egy-két esztendőben tölt be fontos szerepet az életemben. Már azelőtt megnézett, hogy a United ellen jól játszva felhívtam magamra a figyelmet. Azt is mondhatom, hogy miatta vagyok ebben a csapatban” –jelentette ki a szélső.

Ami Arsene Wengert illeti, neki a minap tett 26 millió eurós, nyártól érvényes ajánlatot a madridi gárda – állítja a Daily Mirror. A francia menedzser még sohasem bontotta fel futó szerződését, ám aláírása hiába köti további két évig Londonhoz, megfigyelők szerint a madridi hír említést érdemel. A magyarázat: Wenger pozíciója az Arsenalnál – most először 1996-os munkakezdése óta – meginogni látszik, és a színfalak mögötti nyugtalanság váltásra ösztökélheti.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
3 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
12 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
24 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
46 perce

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik