Három igazolt hiányzó

J. R.J. R.
2009.01.03. 23:31
Címkék

A Ligakupa utolsó fordulóját korábban lejátszó Rákóczi-labdarúgók előbb kezdhették meg téli szabadságukat, ám ők az elsők, akik az új évben randevúztak. Szombat délután kívánt az egybegyűlt játékosoknak boldog új évet Illés János ügyvezető elnök és Prukner László vezetőedző, majd a felkészülési program ismertetése után a műfüvön egymás közötti játékkal kezdetét vette a munka.

A jelenlegi hivatalos keretből hárman hiányoztak – valamennyien igazoltan. Bojan Bozsovicsot decemberben vakbéllel megműtötték, Samuel Ato hazautazott Ghánába, mindketten a jövő héten csatlakoznak társaikhoz. Hasonló a helyzet a brazil André Alvesszel, aki szabadságát ugyancsak otthon töltötte, és féléves kölcsönadási szerződése lejártával a következő héten csatlakozik a Rákóczi keretéhez. A téli felkészülés idejére az utánpótlásból öt ifista is a felnőttel dolgozik. Mint már megírtuk, négy játékossal – Ribi Istvánnal, Kerekes Zsolttal, Graszl Norberttel és Balogh Lászlóval – közös megegyezéssel szerződést bontott a klub.

Hétfőtől napi két edzés szerepel a programban, a kifogástalan műfüves pálya mellett nagyméretű, jól felszerelt tornacsarnok és konditerem is az együttes rendelkezésére áll. A tervek szerint a februári rajtig elsősorban horvát csapatokkal – Varazdin, Cakovec és Osijek – szeretne edzőmérkőzést játszani a Rákóczi. Prukner László edző javaslatára minden bizonynyal az idén is sor kerül a hagyományos horvát tengerparti edzőtáborozásra, de ez még az anyagiak függvénye.

Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
18 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
39 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
43 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik