Eső és esernyőcsel

Elsőre nem, az újabb segítség („Hosszú a haja, és ballábas…”) érkezésekor viszont már a napnál is világosabb, melyik a legifjabb Koeman a távolban paszszolgató, tizenhat piros mezes labdarúgó közül. A mozgása, a testtartása olyan, mint az apjáé…

A kezdésig van még 15 perc, benézünk a helyi vendéglátóegységbe, ahol ekkor már legalább harmincan toporognak. Egy kézfogás jobbról, egy vállveregetés balról – hiába, Erwin Koeman személyében mégiscsak egy korábbi holland válogatott labdarúgó érkezett „vendégségbe”, ám a gesztusokból mégis jól kivehető: itt ő is csak egy apuka a sok közül.

A nagypapa öt éve látta játszani az unokáját

„Itt ez a szokás. A meccsek előtt a szülők a büfében találkoznak, megisznak együtt egy sört vagy egy kávét, és közben a srácokról beszélgetnek” – tudjuk meg Erwin Koemantól.

Időközben kint beleerősít az eső – valósággal szakad, a vízcseppek verdesik az ablakot.

Erwin Koeman mégsem esik kétségbe, amíg a kezdő sípszó előtt a többi szülő gyors léptekkel behúzódik a takaros kis fedett lelátó alá, a magyar kapitány előkapja esernyőjét, és amolyan magányos farkasként a pálya egyik sarkából nézi a találkozót. A „Sold out” tábla a legtöbb holland bajnokihoz hasonlóan itt is kikerülhetne a pénztár ablakára, a nagyjából százas lelátó ugyanis szinte teljesen megtelik.

„Az a tizenegyes nagyon ügyes!” – állapítja meg két perc elteltével fia egyik csapattársáról Erwin Koeman.

Elismerően bólintunk, az alacsony termetű támadó az első néhány percben valóban őrületbe kergeti az ellenfél játékosait. Egy védő, két védő, három védő, a lövőcselek után sorra dőlnek a magas hátvédek. Persze az ifjú Koeman is legalább ilyen ügyesen játszik, néhány perc elteltével végleg megállapítjuk: Len tiszta apja.

Nemcsak a mozgása és a testtartása, a játéka és a gesztusai is a fiatalkori Erwin Koemant idézik.

„Ügyes, jól lát a pályán, sokat fut, de meg kell még erősödnie” – hangzik az atyai kritika az esernyő alól.

A mondatot aztán félbeszakítja az első igazán veszélyes lövés, a 10. percben a hazaiak tízese szép csellel tisztára játssza magát, s lövése csupán centiméterekkel kerüli el a kaput. A lelátón tapsolnak, Erwin Koeman viszont csak biccent egyet, ugyanolyan visszafogott, mint amikor a magyar válogatott kispadja előtt szokott álldogálni.

A 14. percben aztán befut a nagypapa is.

A meccs kedvéért Groningenből több mint száz kilométert utazó Martin Koeman is igazi holland: fiához hasonlóan ő is óriási esernyőt kap elő a kocsi csomagtartójából, majd mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, a pálya széléről figyeli unokáját. Martin Koeman nem mostanában látta Lent játszani – legutóbb öt évvel ezelőtt a PSV mezében figyelte unokája mozdulatait. Így vált egyszerre különlegessé a Koeman família számára a Helmond Sport–RBC Roosendaal bajnoki.

Autó helyett vonatjegy jár a tinédzsernek

„A PSV túl erős volt Lennek –mondja Erwin Koeman édesapja sűrű bologatása közepette. – Öt évet játszott Eindhovenben, de nem érezte ott jól magát. Annak idején hárman-négyen is egyszerre igazoltak a PSV-től a Helmondhoz, itt sokkal családiasabb a légkör, és úgy érezték, többet fejlődhetnek. Lennek is jobb ez így, a Helmondnál ő a csapatkapitány, és ha minden jól alakul, a jövő évben profi szerződést kaphat a felnőtteknél.”

Időközben a játékvezető lefújja a félidőt, az állás: 0–0. A család a szünetben tovább bővül, időközben befut Erwin Koeman felesége, Emmy is. A szünetben már teljes a családi idill a büfében. Három kávé rendel, az egyik asztalnál pedig a néhány nappal ezelőtti családi találkozó megvitatására is jut idő.

A második félidőben felpörögnek az események a pályán is: alig kezdődik el a találkozó, amikor a vendég Roosendaal megszerzi a vezetést. Len Koeman nem kesereg, igazi vezérként már kéri is a labdát, és passzolja előre, hadd kezdjenek a társak minél gyorsabban. A biztatásnak meg is van az eredménye, egy Koemanindítás a bal oldalra, a beívelést követően pedig máris 1–1 az állás.

A nagypapa és a feleség tapsol, Erwin Koeman viszont továbbra is rezzenéstelen arccal figyeli a mérkőzést.

Jól játszik a „kis” Koeman: egy esernyőcsel, aztán egy biciklicsel, majd még egy, s lendül a támadás a jobb oldalon. És ha már a bicikli…

Len Koemannak kettő is van belőle: egy az eindhoveni, egy pedig a helmondi pályaudvaron várja őt nap mint nap.

A fiatal játékos új csapata kedvéért még a sok utazást is vállalta, a két város közötti 30 kilométernyi távolságot naponta vonattal teszi meg, a hűséges „paripák” pedig onnan repítik haza, illetve a focipályára.

„Egyelőre nincsen még jogosítványa és autója sem. Ha ráérek, én is áthozom edzésre, de nem csinál gondot a vonatozásból, és kerékpározni is szeret. Így legalább a tekeréstől már valamelyest bemelegedve érkezik az edzésekre” – mosolyog Erwin Koeman.

Itt csalódottság, ott büszkeség és dicséret

Len valóban jó erőben van, megállás nélkül fut a pályán. Fel-le zakatol, a megszerzett labdákat szinte mindig jó helyre passzolja, a nagypapa kihúzza magát, büszkén nézi unokáját. A még manapság is játékosmegfigyelőként dolgozó Martin Koeman tehetségek után kutatva sűrűn járja az ifjúsági mérkőzéseket – ám most a jegyzetfüzete helyett csupán az esernyőjét markolássza.

Pedig lehetne mit papírra vetni: a hazaiak hetese már most olyan gyors, akár egy puskagolyó (ránézésre lehetne Marc Overmars fia is...), gyors gólváltást követően 2–2-re alakul az eredmény, az pedig már a hazaiak balszerencséje, hogy az utolsó percekben les miatt két gólt sem adnak meg a Helmondnak.

Vége a meccsnek: Len Koeman a fejére húzza a mezét, majd a fűre huppan.

Csalódottan indul az öltöző felé, a nagypapa viszont elé siet, és még mielőtt nagyon nekibúsulna, nagyszülői szeretettel átöleli, és odasúgja neki: „Jól játszottál, fiam…”