A kispadról lesz Krőzus

Bár a Robinhóra költött 43, illetve a Jóért átutalt 24 millió eurót meg sem közelíti a napokban Wayne Bridge-ért átutalandó csaknem 13 millió euró, ettől még a balhátvéd az őrült költekezést folytató új Manchester City-tulajdonosok harmadik legdrágább igazolása, egyszersmind a téli piac egyik legnagyobb volumenű transzfere. Ráadásul a bekk egyelőre tárgyalás alatt álló fizetéséről kiszivárgott hírek szerint az már biztos, hogy Bridge lesz a legjobban fizetett balhátvéd a Premier League-ben. Jóslatok szerint több mint ötmillió font lesz az éves bére.

Csak éppen Bridge-dzsel is ugyanaz a probléma, mint a kifizetés pillanatában Robinhóval vagy Jóval: sokkal inkább kockázati befektetés, mint átgondolt erősítés. Ha úgy tetszik, napjainkig ő sem tudott kilépni az örök ígéret szerepéből. 28 évesen pedig ez már sokkal nehezebb feladat.

Pedig a szerződését szombaton aláíró védő tényleg üstökösként kezdte élvonalbeli karrierjét. Az Olivers Batteryből indult, ott fedezte fel Mickey Adams, aki a Southamptonhoz csábította. A klub 1996 júliusában kötött vele inasszerződést, egy évvel később már bemutatkozhatott a tartalékok között (mégpedig centerként!), újabb egy esztendő elteltével pedig túljutott első profi meccsén is. Az első góljánál viszont „lépést tévesztett”, arra nem újabb egy, hanem két évet kellett várnia. Igaz, egyből emlékezeteset szerzett: 2000. május 14-én szabadrúgásból lőtt a Wimbledon kapujába, és 14 év után újra a másodosztályba küldte a „teniszezőket”.

Akkor már stabil élvonalbeli játékosnak vallhatta magát, 2000. március 4. és 2003. január 18. között egymást követő 113 bajnokin lépett pályára, amivel Frank Lampard „sztahanovista” munkamódszerének meghonosodásáig ő tartotta a rekordot a Premier League-ben. A taposómalomban hihetetlennek tűnő módon 10 160 percig folyamatosan a pályán volt, és csak a Liverpool ellen összeszedett sérülésével szakadt meg a sorozata.

A Chelsea 2003 nyarán, a Roman Abramovics-korszak hajnalán vitte el, az akkor elszórt összegekhez (Damien Duffért 26.5, Hernán Crespóért 26, Adrian Mutuért 22.75 millió eurót fizetett a londoni klub) képest apróért, hétmillió euróért. Eleinte nem volt sok gondja, 2004-ben az év gólját is ő szerezte, igaz, a választásban történelmi aspektusok is szerepet játszottak. Azzal a góllal jutott be a Chelsea a Bajnokok Ligája elődöntőjébe az esküdt ellenség Arsenal rovására, megszakítva az „ágyúsokkal” szembeni, 18 meccses nyeretlenségi sorozatát.

Gondjai a 2005–2006-os évadban kezdődtek, Asier del Hornót, majd Ashley Cole-t is a „nyakára hozták”, a versenyhelyzetből olykor kölcsönbe menekült (a Fulham volt a befogadó), olykor meg a padra száműzték. Igazából az a csoda, hogy ilyen körülmények között is eljutott 32 fellépésig az angol válogatottban.

Ennél talán csak az meghökkentőbb, hogy az egykori játékostársa (még a Southamptonban futballoztak együtt), Mark Hughes által irányított Manchester City tényleg hajlandó érte kifizetni csaknem 13 millió eurót. Bár az arab tulajdonosokat a gazdasági világválság nem tudja megrázni, nyugodtan szórhatják a pénzt, és nem kell megnézniük, kire.