Pechjére azonban magyarként a volt Jugoszláviában látta meg a napvilágot a vajdasági Adán. Ahhoz, hogy bekerülhessen válogatottunkba, először is az állampolgársági vizsgát kellett letennie – na, ki tudja, hogy mi az Állami Számvevőszék feladata? Megoldotta. Jól kapaszkodjunk meg: egy magyar nemzetiségű embernek három évébe tellett, hogy megszerezze a magyar személyi igazolványt.
Vicc. Illetve egy fenét az.
Időközben Lothar Matthäus és Bozsik Péter is meg akarta hívni a válogatottba Oláh Lórántot, de nem tehette, mert nem volt meg az a fránya papiros. Pedig mindketten rendszeresen panaszkodtak, hogy nem találják meg az ideális támadót. Persze ha többen is fontosnak érzik, hogy egy magyar ajkú sportoló állampolgárságot szerezhessen, akkor megy ez gyorsabban is.
Hogy mást ne mondjunk, Sille Tamás, a jégkorong-válogatott kiválósága a budapesti világbajnokság előtt nagyjából hat hónap alatt jutott el az állampolgársági esküig. Az Európát elárasztó kínai asztaliteniszezők is hipp-hopp megkapják mondjuk a német útlevelet. Vagyis megy ez, csak akarni kell.
Az már Oláh Lóránt külön pechje, hogy amikor levizsgázott a magyar történelemből, s még azt is bizonyította, hogy tudja a Himnusz első versszakát, a kapitány már Várhidi Péter volt, neki pedig fiatalítania kellett.
Aztán jött Erwin Koeman, aki egyfelől a légiósokban bízik, másrészt pedig rosszkor volt Debrecenben. Amikor élőben látta a Lokit, éppen Rudolf Gergely lőtt gólt. A fiatal csatár az év felfedezettje lett, és bekerült a válogatottba is. Nem kérdés: megérdemli. Holott ez Oláh Lórántra is igaz. Futballozni tud, gólokat szerez, és a többiekhez hasonlóan tudja a Himnuszt. Ráadásul neki erről még papírja is van.
Legfrissebb hírek
