Nincs idő pihenni

2008.12.21. 01:37
Címkék

„Erőltetett menet közepén va gyunk, a fáradtság jelenti a legnagyobb problémát” – mondta még a Kaposvár–Mladost Közép-európai Liga-találkozó előtt Zarka Péter, a somogyiak mestere, ám szerencsére a mérkőzésen ez nem látszott. Bár a hazaiak játéka – jó kezdés után – a második játszmától hullámzóvá vált, s mindhárom szettben, védekezésben és támadásban egyaránt, sok rontás jellemezte teljesítményüket, sikerült győzniük, egyúttal életben tartották a reményt a márciusi, bécsi négyes döntőbe jutásra. Az eredményektől függetlenül automatikus résztvevője a final fournak a házigazda aon hotVolleys.

A fáradtságot nem kell magyarázni, hiszen a kaposváriak november eleje óta szinte minden héten két tétmeccset játszottak: a KEL mellett a Magyar Kupában, a CEV-kupában és a Challenge-kupában is pályára léptek – ez utóbbi sorozatban január közepén a görög Patrasz ellen folytathatják a legjobb 16 között.

„A kimerültség ellenére jó a szánk íze, hiszen az utóbbi időben nagyon jól játszunk, a fiúk becsülettel küzdenek egymásért a pályán. Sajnos a bajnokság elején becsúszott egykét nem várt vereség, emiatt pokolian nehéz lesz bejutni a Közép-európai Liga négyes döntőjébe. Programunk sűrűségét jól mutatja, hogy az év utánpótlás-játékosának megválasztott Schulcz István díját sem tudtuk méltóképpen megünnepelni.”

A Kométa játékosainak – a találkozók mellett – egyéb teendőik is vannak, hiszen például iskolákban népszerűsítik a röplabdát, valamint különböző utánpótláscsapatokban is szerepelnek.

„Hétfőn és kedden még lesznek levezető edzések, aztán karácsonyra mindenki kap egy kis pihenőt. A két ünnep között a magyar válogatott itt edzőtáborozik, és akik nem kerettagok, azoknak formában tartó tréningeket fogunk vezényelni, hiszen január tizedikén rendkívül fontos meccset játszunk Innsbruckban”– mondta Zarka.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

Tenisz
1 perce

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
8 perce

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
24 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
40 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
45 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
50 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik