Loki-baki

Nagyjából el lehet képzelni, hogy a luxust leginkább hollywoodi filmekből ismerő bolgár szaki mit gondolhatott magában a nyáron. Az járhatott a fejében, hogy ideküldték az Isten háta mögötti magyar városba, Debrecenbe, és skandalum, milyen pálya fogadta. Ilyen sporttelep náluk a falu szélén van, vagy épp a régi fővárosban, Veliko Tarnovóban. A visszafogottan elegáns, halszálkás szövetnadrágban parádézó bolgár szaki egyébként ellenőrként tette tiszteletét a cívisvárosban. Ha rajta múlik, a Loki Oláh Gábor utcai pályáját azonnal átalakítják úttörőtáborrá vagy kempinggé. Mondhatnánk, kész szerencse, hogy végül is engedte játszani UEFA-kupa-selejtezőn a Debrecent – csak hát tudjuk, mi történt a svájci Young Boys ellen.

Nem a bolgár szaki az egyetlen, akinek szemet szúrt e furcsa sporttelep.
Mi, magyarok valamelyest megszoktuk, hogy az utóbbi évek legjobb hazai labdarúgócsapata vándorcirkusz otthonára emlékeztető helyen futballozik. Ám a külföldiek igencsak rácsodálkoznak az alkalmi tákolmányra, s bizonyára úgy vannak vele, milyen leleményes a magyar, hiszen ezt a pályát lelátóstul, öltözőstül, kispadostul, szögletzászlóstul néhány perc leforgása alatt arrébb lehet vinni.

Nem ezt érdemelné a háromszoros bajnokcsapat. Nem ilyen otthon dukálna a Bajnokok Ligája csoportkörébe igyekvő Debrecennek. A legfurcsább az egészben: ezzel az áldatlan helyzettel az a város küszködik, amelynek még a polgármestere is teli torokból üvölti: Hajrá, Loki! Kósa Lajos elismert politikus, a véleményére odafigyelnek. Ha ő összefogást sürgetne, ha tárgyalóasztalhoz ülne a helyi vállalkozókkal, ha Debrecen büdzséjéből pénzt szánna az új stadionra – talán megmozdulna a város.

Még most, a gazdasági válság szorításában is. Ha több milliárd forint jut új színház építésére, a nagyobb tömegeket megmozgató futballcsapat is kaphatna a pénzből. Elkoptatott szólam, mennyire fontos a sportra nevelés, hogy a túlsúlyos gyerekeket szinte lehetetlen kirángatni a számítógép elől, s hogy a hamburgerfogyasztás csúcsot dönt.

Lehet-e vonzóbb program egy kissrác számára, mint elmenni a gyönyörű, új stadionba? Lehet-e felemelőbb annál, mint amikor a város húszezer boldog-büszke lakosa saját bajnokcsapatát ünnepli? De nem is kellenek ide érvek. Ha az illetékesek – város és klubvezető – nem látják-érzik maguktól, hogy egyre kínosabb a helyzet, nincs miről beszélni.

Akkor ne csodálkozzunk rajta, ha egy Veliko Tarnovó-i bolgár szaki a képünkbe nevet.