Futballszomszédolás

Demján Sándor a kétezres évek elején a Magyar Labdarúgó Liga elnökeként azzal a javaslattal állt elő, hogy a régió négy országának (Szlovákia, Horvátország, Ausztria, Magyarország) négy-négy klubja egy kiírásban szerepeljen. Egy 2007-es keltezésű terv szerint a környező országok nemzetközi kupákból kieső csapatai a tavasszal a Közép-Európa-kupa keretein belül csaptak volna össze. Néhány hónapja – ötlet szintjén – a jégkorongozók „soknemzetiségű” Mol Ligája kapcsán felvetődött az osztrák–magyar bajnokság gondolata, sőt szintén a közelmúltban Szijártó M. István, az ELTE gazdaság- és társadalomtörténeti tanszékének adjunktusa szerb, horvát, szlovén, osztrák, szlovák és magyar csapatokat egy sorozatba tömörítő Közép-európai Labdarúgóliga megalakításának elméletét is vázolta. A tulajdonosi tanács egyik öszszejövetelén szintén előhúztak egy évekkel korábbi masét, amely keleti orientációjú szerveződést, szlovák, román és horvát csapatokkal közös ligát vizionált. Ötletnek nem voltunk híján, az ideákat azonban nem valósították meg, érdemi tárgyalási fázisig ugyanis csak a Demján Sándor nevével fémjelzett elképzelés jutott.

Szijártó M. István felvetésével mindazonáltal az MLSZ álláspontja is napvilágra került, s a szövetségi irányvonal felettébb egyértelmű volt: először házon belül illene rendet tenni, s az utánpótlásképzés támogatásával, illetve az infrastrukturális fejlesztések előtérbe tolásával kell erősebbé, egyben eladhatóbbá tenni a magyar focit.

„Először a pályákat, a magyarországi stadionokat kellene olyan állapotba hozni, hogy részletkérdés legyen, milyen csapat és honnan, melyik országból érkezik vendégségbe – erősített rá a fentebb leírtakra Elbert Gábor, az MLSZ főtitkára. – Egy határokon átívelő liga létrehozása innen nézve nem is szervezési kérdéseket vet fel először. Mindamellett ha az infrastruktúra adva van, érdemes elgondolkodni a honi bajnokság átalakításán vagy éppenséggel egy több ország klubcsapatait tömörítő, az UEFA jóváhagyásával indított küzdelemsorozat ötletén. Megjegyzem, ahogy látom, a Ligakupa és az utóbbi felvetés között akad némi átfedés, habár az előbbi esemény kapcsán nemzetközi jellegről nem beszélhetünk.”

A TrioBet Balti Liga (lásd keretes írásunkat) egyfajta hivatkozási alapnak mellesleg bizonyos szempontból megtenné: a lett, az észt vagy a litván bajnokság semmivel sem markánsabb a Soproni Ligánál, az utóbbi színvonalban egyelőre még veri is az előbbieket, ám a körülményeket illetően ez már nem feltétlenül igaz – az MLSZ valamennyi futballfejlesztési projektje, valamint a klublicenc kiadásának esetleges szigorítása dacára sem.

Első lépésként nyilvánvalóan minden részletre kiterjedő szakmai, pénzügyi, logisztikai tanulmányok garmadáját kellene megrendelni, az utóbbi években néhány esetben kínos pillanatokat okozó, alapvetően a szakma érdekeit szem előtt tartó versenynaptárt is érdemes lenne kőbe vésni, tisztázni illene, mely csapatok indulhatnának a sorozatban, s a kész koncepcióval a válság közepette vagy éppenséggel a fellendülés időszakában szponzort sem ártana találni a tornához, a média támogatásáról nem is beszélve.

Kérdés persze, hogy a magyar klubok milyen feltételekkel állnának kötélnek, egyáltalán, szakmai, pályaügyi és gazdasági körülményeiket figyelembe véve vállalnák-e a megméretést, ami első olvasatban hoszszú távon a párhuzamosan futó bajnokság színvonalára is pozitív hatással lehetne – feltéve, hogy a Balti Ligában szigorúan vett szabályt betartva az edzők valóban a legerősebb összeállításban küldenék pályára csapataikat.

A vélemények – a Kárpátmedencében vagyunk – megoszlanak, noha a megkérdezett klubvezetők akár kórusban is szavazhattak volna: a nemzetközi torna iránti igény megkérdőjelezhetetlen, csakhogy a megszólalók más-más szempont alapján közelítették meg a témát. A „szakmailag és az infrastruktúra szempontjából sem tartanának minket partnernek” megközelítés élét tompítja, hogy azért akadnak olyan klubok (Győr, Újpest, Honvéd), amelyeknek a létesítményt illetően nem kellene pirulniuk. A játékosok fejlődésének lehetősége szintén visszatérő elemként került elő, ahogy a tények is: átgondolt versenynaptár mellett nem kellene „Ligakupa-szindrómától” tartani, ráadásul a magyar klubok az eddig gyakorlat szerint a klasszikus kontinentális kupákban már az ősszel sem elfoglaltak.

Szóval: ráérnének.

Ráérünk?