Ez sajnos elég sima volt

2008.12.20. 01:17
Címkék
Simán, 3–1-re kapott ki a Volán a Viennától. Az első harmad eredményes játéka után kétharmadnyi szenvedés jött.

Egyre nehezebb lesz megcsípni a rájátszást érő nyolcadik helyet. Pedig látszólag jót tett a pihenő. A nemrég beszálló két új támogató egyikének hirdetése már a mennyezeten lógott, a másik szponzor reklámját meg egyenesen beledolgozták a jégbe és a város reklámszövegét visszatették a kezdőkörbe.

Csak fokozta az újrakezdés érzését, hogy az elküldött Derek Couture eltiltásának lejártával négy személyi pontot visszakapott Alba Volán, azaz aki hadra fogható volt, azt be is lehetett nevezni. Szuper Levente pedig nem a szétrongyolódott szerelésében, hanem már az újban korizott be a kapu elé, ami jót is tett a kapusnak: nem egyszer védett bravúrral. A néhány napos meccsszünetet pihenésre és minialapozásra kihasználó magyar bajnok szakvezetősége az idény során egyébként harmadszor is támadót faragott egy védőből: Ondrejcík Rastislav és Blake Forsyth után ezúttal Andreas Byström lépett egy szekcióval feljebb és a többi sorban is volt mozgás. Ha már egyszer a kinézett légiós ikerpár nem akart karácsony előtt átköltözni erre a földrészre, azért ne tokosodjanak be a sorok.

Ám van, ami állandó. Palkovics Krisztián például ágyúval sem robbantható ki az első ötösből, elvégre olyan tehetséggel született, mint kevesen, nem is okozott neki különösebb gondot Jean-Francois Labbé mögé húzni a korongot, amikor éppen tisztességesen felállt az elmúlt hetekben impotens fórjátékot mutató Volán. Ettől függetlenül vegyes érzése lehetett az embernek, mert ahogy nagyobb is lehetett volna a különbség, úgy fordított is, mert a Capitals-csatárok is próbálkoztak, mi több Christian Dolezal még Horváth András idegeivel is játszott, mire „Balu” ütője tollával igazgatta meg az előtte hátráló ellenfél sisakjának plexijét.

Be is ütött a krach a fordulás után, „Palkó” góljának lemásolását, illetve egy Szuper orra előtt elhagyott korong berámolását követően már a Capitals vezetett, teljes joggal, mert a középső harmadban az Alba Volán teljesítménye fényévekre volt attól, amelyre a csapat jó állapotában képes és amire szükség lenne, hogy ne csak a Graz és a Ljubljana elleni életbevágó csatákra szorítkozzon a playoffba kerülés esélye.

E merengés közben Juha Riihijärvi zseniális csuklóval emelte a pakkot a rövid felsőbe, amivel nem csak bebiztosította a bécsiek két pontját, hanem darabokra is szedte a magyar reményeket. Akkor, ott és úgy szórakoztak a kék mezesekkel az osztrákok, amikor, ahol és ahogyan akartak. Egyetlen örömre lehetett csupán a nézőknek, hogy viszonylag korán hazaindulhattak a lassan csontig hatoló fagyban. Csak a négy, pirossárga-fekete sálakba burkolózott vendég mosolygott önfeledten a melegedőben.

Legfrissebb hírek

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
14 perce

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
23 perce

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
24 perce

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
27 perce

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
37 perce

A BVSC nyerte az első meccset a férfi vízilabda ob I bronzcsatájában

Vízilabda
47 perce

Budapest Youth Cup: az Inter, a Lazio vagy a Genk is a mezőnyben

Minden más foci
49 perce

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik