Kényszer
Fradi van is, azonban a minapi döntés értelmében immár nem gigaklubként működik, hanem gazdasági társaságok felügyeleteként. Az FTC szakosztályai önállóan működhetnek a jövőben, az anyaegylet köldökzsinórja ezentúl az ötvenkét százaléknyi tulajdonrész lesz, a közös könyvelés, és a vállalkozás feletti őrködés.
Azok, akiknek az FTC nem a gazdasági vállalkozást jelentette vagy jelenti még ma sem, talán nehezen fogadják el ezt a szétforgácsolódást, azzal érvelve, a Ferencváros még manapság is a legismertebb magyar klub a világban, úgyhogy a létét őrizni, vigyázni kellene. Azonban ma már nem az érzelmek diktálnak, s eljött az a pillanat, hogy a legnépszerűbbnek tartott magyar klub (is) racionalizálta a működését; a döntésre pedig az elmúlt időszak történései adják meg a magyarázatot: mifelénk egész egyszerűen pazarlás a klasszikus egyleti működés.
Pedig a Ferencváros (lehetett szó atlétikáról, kézilabdáról, labdarúgásról, tekéről, tornáról) a világon mindenütt egyet jelentett a márkával. Fradi volt, Fradi lesz, azonban a helyzet az, hogy immáron csak a futballcsapat maradhat az, ami volt: Ferencváros.
A magyar sportban oly legendásnak mondott sportcsalád szétesett – immáron jogilag is… Pontosan úgy, ahogyan az elmúlt tizennyolc év sodrásában ellehetetlenült majd’ mindegyik nagy magyar egyesület, merthogy nem volt igazán fontos, hogy a sport élni, működni, gyarapodni tudjon: a pénzszerzés kényszere, az ügyeskedés meg-, illetve elfojtotta és elfojtja mindazt, amit amúgy a valódi sport- és klubélet adni tudna az egyre súlyosabb terhek alatt megroppanni látszó országnak.
S ami nálunk már nem fontos, az másutt természetes, s nem véletlen, hogy a világ egyik legismertebb és legnagyobb egyesülete, az FC Barcelona kézilabdázója, Nagy László lapunknak a következőt nyilatkozta: „Mindannyian egy klubhoz tartozunk”. Mármint a kézi- és kosárlabdázók, a futsalosok és a futballisták. Mifelénk ugyanez már így hangoznék: egy gazdasági társasághoz…
Legfrissebb hírek
