Az LDU már a döntőben

2008.12.18. 01:07
Címkék

Az LDU Quitón már nem múlhat a „szokásos” DélAmerika–Európa klubvilágbajnoki döntő: az esős tokiói szerda estén az ecuadoriak 2–0-ra legyőzték a mexikói Pachucát, azaz ott lesznek a vasárnapi aranymérkőzésen. „Ez a csapat sohasem adta az első helynél alább, így természetesen most sem adja” – jelentette ki magabiztosan Edgardo Bauza, az LDU vezetőedzője. Az argentin szakember szerint sokat nyomott a latban, hogy Claudio Bieler egy kipattanó labdából már a 4. percben megszerezte a vezetést; így ugyanis a későbbiekben nagyobb tér nyílt csapata előtt, amely élt is a lehetőséggel. Igaz, a sikernek volt más fontos tényezője is. „Habár nincsenek sztárjátékosaink, Ecuador, sőt egész Dél-Amerika lelki támogatása megsokszorozza az erőnket. És az sem mellékes, hogy legmerészebb álmaink valóra váltása a tét” – folytatta Bauza. Honfitársán, Bieleren kívül egy ecuadori főszereplője is volt a meccsnek: Luis Bolanos jól helyezett szabadrúgásból szerezte meg a második gólt, amelyet követően már hiába játszott nyomasztó mezőnyfölényben a mexikói gárda. Az LDU döntőbeli ellenfelének várt Manchester United tapasztalt csapattal áll ki a csütörtöki elődöntőben: Sir Alex Ferguson kijelentette, hogy Paul Scholes, Ryan Giggs és Gary Neville egyaránt ott lesz a kezdő tizenegyben. Wayne Rooneyt és Cristiano Ronaldót vélhetően nem akadályozza meg kisebb sérülése a pályára lépésben, viszont Dimitar Berbatov aligha játszik, hiszen szinte a megérkezés pillanatában vírusfertőzéssel ágynak dőlt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a római olimpiai nehézsúlyú ökölvívó bajnoka

Ökölvívás
5 perce

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
13 perce

Horvát és szerb játékvezető a magyar válogatott felkészülési mérkőzésein

Magyar válogatott
26 perce

Udvardy Panna az elődöntőben búcsúzott a rabati tenisztornán

Tenisz
49 perce

Borbély Balázs megerősítette, marad az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
1 órája

Egy hónap múlva junior műugró Eb a Duna Arénában

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézi: hat játékosától elköszönt a Győr

Kézilabda
1 órája

Megvan az első nyári érkező az ETO-nál, a Puskástól igazoltak a győriek

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik