Lengyel érdeklődés

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2008.12.17. 09:06
Címkék

A DVTK (sem) dúskál az anya giakban, éppen ezért néhány meghatározó játékosát el kell adnia. Dlusztus Imre ügyvezető korábban azt nyilatkozta, hogy három futballista piacképes: Köteles László, Djordje Kamber és Szrdjan Sztanics. Utóbbi két mezőnyjátékos iránt eddig nem volt érdeklődés, viszont a válogatott keretbe többször is meghívott Köteles László könnyen elköltözhet. A kapus a szezon kezdete előtt Angliában járt, a Norwich Citynél igyekezett próbajátékon meggyőzni a klub elöljáróit – fájdalom, sikertelenül. Azóta sem csökken a játékos iránt az érdeklődés, a közelmúltban adtunk hírt arról, hogy kilenc(!) országból jelentkeztek kérők. És most itt a konkrétum is: a lengyel első osztály, az Ekstraklasa hatodik helyén álló Slask Wroclaw (nem hivatalos) internetes honlapján jelent meg egy írás, amely a „Magyarországról igazol kapust a Slask?” címet viseli. A rövid bemutató írásban Köteles László magyarországi teljesítményét elemzi a szerző, aki említést tesz az angliai próbajátékról, valamint a háromszori magyar válogatottkeret-tagságról. Az is szerepel a cikkben, hogy Köteles László volt tavaly az év kapusa.

Hogy aztán az írás megjelenését követően létrejön-e az üzlet? Erre vonatkozóan Dlusztus Imre csak annyit mondott, őket hivatalosan eddig még senki sem kereste meg Lengyelországból. Az nem titok, hogy a diósgyőriek 400 ezer eurót kérnek a kapusért, legalábbis ez az induló ár.

Köteles Lászlót különösebben nem izgatja a téma. Annyit jegyzett meg, hogy menedzsere intézi az ügyeit, ám ő megkérte, csak akkor jelentkezzen nála, ha valóban konkrét ajánlatot kap.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
44 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
49 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
51 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
54 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája