Kiváló évzárás

K. E.K. E.
2008.12.14. 02:31
Címkék

Berki Krisztián ezüstérmet szerzett a madridi Világkupadöntő lólengésfináléjában – csakúgy, ahogyan két évvel ezelőtt. Akkor a kínai Hsziao Csin fosztotta meg a magyar tornászt az első helytől, szombaton szintén kínai győzelem született. Az aranyérmes ezúttal Csang Hong-tao lett (16.375), ám a lólengés háromszoros Európa-bajnokának egyáltalán nem kell szégyenkeznie, hiszen a világbajnokságokra jellemzően erős mezőnyben lett második (16.100). A 6.7-es indulópontszámú gyakorlatában aligalig akadt hiba, s ha jövőre teljesen összeáll a már jó ideje gyakorolt, még anyagerősebb gyakorlata, akkor talán nem kell sokszor leírnunk: Berki Krisztiánt ismét kínai tornász előzte meg.

Böczögő Dorina ebben az évben versenyezhetett először a Világkupa-sorozatban, hiszen csak februárban töltötte be 16. életévét, s már az első esztendőben – a visszalépések miatt – bekerült a Vk-döntőbe, ez pedig már önmagában fantasztikus teljesítmény. A békéscsabai színekben versenyző tornász Madridban sem vallott szégyent, hiszen ugrásban az ötödik helyen végzett (13.787).

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
3 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
3 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája