A PSV-nek kötelező eljönnie

Vágólapra másolva!
2008.12.14. 02:31
Címkék

Visszatérhet Debrecenbe Dzsudzsák Balázs. Természetesen a középpályás nem igazol vissza a Lokiba, hanem jelenlegi csapatával, a holland PSV-vel léphet pályára a háromszoros magyar bajnok ellen. A DVSC vezetői azon ügyködnek, hogy megfelelő búcsúmeccset szervezzenek a visszavonuló Sándor Tamásnak, amelyen Dzsudzsák Balázs csapata mérkőzhet meg a Debrecennel.

„Amikor Hollandiába igazoltam, bekerült a szerződésembe, hogy a PSV-nek játszania kell egy meccset Magyarországon – mondta a játékos.– A tavasszal már majdnem létrejött a találkozó, ám akkor a DVSC-nek nem volt jó az időpont. Úgy tudom, a klubok vezetői már egyeztetnek egymással, hogy a jövő év első felében rendezzék meg az összecsapást.”

Dzsudzsák Balázs azért is örülne a mérkőzésnek, mert szoros kapcsolatban áll Sándor Tamással, és többször nevezte már példaképének a debreceni játékost.

„Nagyszerű gesztus lenne, ha így tudnánk búcsúztatni Sándor Tamást – folytatta az eindhoveni játékos. – Erre a meccsre biztosan nagyon sokan lennének kíváncsiak, vagyis igazán méltó befejezése lenne egy gazdag pályafutásnak. Amikor felkerültem az első keretbe, kicsit tartottam tőle, hogy befogadnak-e a társak. Aztán együtt voltunk sérültek Tomival, sokat jártunk közösen konditerembe. Beszélgettünk, jó barátság alakult ki köztünk. Örülök, hogy mellette nőttem fel, sokat tanultam tőle. Érdekes lesz ellenfélként pályára lépni ellene, de megérdemli a szép búcsút.”

Legfrissebb hírek

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
6 perce

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
36 perce

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
50 perce

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
57 perce

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
1 órája

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
1 órája

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
1 órája

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik