Szegényebbek lettünk egy szép álommal

MOLNÁR CSABA és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti OhridbólMOLNÁR CSABA és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti Ohridból
2008.12.11. 01:48
Címkék
A középdöntő I. csoportjában a magyar együttesnek fikarcnyi esélye sem volt az olimpiai bajnok és Eb-címvédő Norvégia ellen, amelytől azonban profi játékosainknak nem illett volna 14 góllal kikapniuk. Ezzel elszálltak a magyar éremálmok.

a padra, gondolván: szükség lesz az erejükre a spanyolok ellen.

Ekkor már úgy tetszett, a mieink hitehagyottá is váltak. „Szó sincs arról, hogy feladtuk volna, ez a norvég csapat egyszerűen ennyivel jobb nálunk” – cáfolta a felvetést Görbicz Anita.

Vérten Orsolya sírással küszködve azt mondta: „Ilyenkor nagyon rosszul érzi magát az ember, s ha tudnám, mi volt a hiba, nem rontottunk volna ennyit.”

A támadójátékunkat teljesen hatástalanította a norvégok hatos védőfala, és a káprázatosan védő Katrine Lunde, aki mostanában már asszonynéven (Haraldsen) szerepel. A kapus eszén legtöbbször az Eb-n most először lehetőséghez jutó, s azzal élő Sopronyi Anett járt túl. A Tajtavill-Nyíradony balkezes átlövője a lefújás után már azt tette, amit mindenkinek tennie kell, előretekintett a spanyolok elleni összecsapásra: „A válogatott játékos sosem adhatja fel. Csúnya lesz, amit mondok, de ha mindenki felakasztja magát, akkor sem lenne jobb senkinek. A spanyolok ellen bizonyítanunk kell, hogy sokkal többet tudunk.”

A csoport harmadik helyének megszerzéséhez feltétlen le kell győzni a spanyolokat (akik amúgy esélyek az elődöntőre is), de lehet, hogy ez is kevés lesz, mert héttel jobb a szintén erre a pozcióra hajtó dánok gólkülönbsége.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
9 perce

Többszörös orrcsonttörést szenvedett a Szolnok válogatott kosarasa

Kosárlabda
41 perce

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
1 órája

Növelnék a magyar játékosok számát, ezért távozik a Veszprém izlandi szélsője – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Kovács Attila: Senkitől sem várom el, hogy bajnok legyen

Utánpótlássport
1 órája

Szürreális gólt szerzett az Olomoucban Baráth Péter – videó

Légiósok
1 órája

Jégkorong-vb: Svájc–Magyarország

Jégkorong
1 órája

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik