Törőcsik András ismét Újpesten

Késik – de miért nem csodálkozunk…?

Neki Újpesten – szűkítve a kört: legalábbis a Szusza Ferenc Stadionban – szabad, másrészt így az antré némi plusznyomatékot kap. Persze akadnak aggodalmas arcok, néhány várakozó vonásait a kétségbeesés kerekíti, a szemekből kiolvasható gondolat pedig végtelenül keserű: Kese, Törő el sem jön.

12.15. Szürke autó gördül a Szusza Ferenc Stadionba, az Újpestshop elé. A murva csikorog – a vonások kisimulnak.

Ha már szezonbeli utolsó Újpestmeccs (a szurkolók körében kevéssé népszerű Ligakupa keretében a csoportelső Pécs ellen), ráadásul a „fogyasztás” csúcsünnepe is belátható távolságon belülre kúszott, ami esetleg több mint jelzésértékű árleszállítást inspirál az újpesti klubshopban (így esett…), a dedikálás ötlete tálcán kínálja magát. Törőcsik András személye is, elvégre egy bennfentes információi szerint a klub „legenda”-pólói közül a Törő portréjával ellátott szériadarab vezeti az eladási listát.

„Legutóbb három éve voltam itt” – mondja az autogramosztás szusszanásnyi szünetében mosolyogva, érdeklődő tekintettel.

A szeme mellesleg akkor sem rebbent, amidőn egy masszív negyvenes figura argentin mezt fektet elé az asztalra… A szignó anyag és klubszimpátiától függetlenül mindenkinek jár: trikóra, sálra, könyvbe, minimum 30 éves, Ifjúsági Magazinból kitépett, Nyilasi Tiborral közös poszterre, zászlóra.

„Remélem, nyerünk…” – búcsúzik a meccs előtti „jelenés” végén. Az Újpest nyer – könnyedén.

Törő mosolyog.

Visszahuppan a székébe, maga elé mered.

Előtte, az asztalon szitázott póló – 30 évvel ezelőtti önmaga képével.

Időutazik.

Itt van.