DVTK: sztrájkveszély!

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2008.11.30. 01:32
Címkék
Nagy a baj Diósgyőrben. Az eddig is köztudomású volt, hogy a miskolci futballklubnál nem dúskálnak az anyagi javakban (az egylet tartozik többek között az októberben eltávolított edzőnek, Vágó Attilának), szombaton azonban bővült a „hiánylista”. A Bőcs KSC elleni mérkőzés kezdésekor egyetlen DVTK-játékos sem volt a műfüves pályán...

12.20 óra: A bőcsiek indultak

melegíteni, amikor a helyiek jelezték, hogy nem lesz meccs, ugyanis a DVTK labdarúgói nem öltöztek át, mert nem kaptak fizetést.

12.35: Telefon ment a Szegeden tartózkodó Dlusztus Imre ügyvezetőnek, aki a következőket mondta: „Kaotikus a helyzet. Arra a versenykiírás módot ad, hogy harminc perccel később kezdjük a találkozót, és ezzel élni kívánunk. Jeleztük szándékunkat a Bőcs vezetőinek, akik megértőek, természetesen értesítettük a játékvezetőket is. A játékosok önállósították magukat. Habár Szegeden vagyok, az utóbbi négy napot azonban Miskolcon töltöttem, ám nekem senki sem jelezte, hogy gond lenne. Derült égből villámcsapásként ért a hír.”

12.40: Tóth István, a bőcsiek szakosztályelnöke türelmesen fogadta a hírt: „Tiszteletben tartjuk a diósgyőriek kérését, és várunk a kezdésre. Hallottuk, hogy ifjúsági labdarúgók után telefonálgatnak. Ez új kérdéseket vet fel, mert ha nincs érvényes játékengedélyük, aligha léphetnek pályára.”

12.55: A sztrájkhelyzet ekkor már tény volt; a diósgyőri játékosok bezárkóztak az öltözőbe, és ott tanácskoztak. Kéthavi fizetéssel tartozik nekik a klub. Azt, hogy mekkora az adósság, nem tudni, azt viszont igen, hogy a menesztett Vágó Attilának egymillió-kétszázötvenezer forint volt a fizetése…

13.10: A Bőcs megkezdte a melegítést. Az egyik irodában Farkas Gábor technikai vezető, Horváth Ferenc, az utánpótlás technikai vezetője és Lippai Gábor kommunikációs vezető falfehér arccal tanácskozott. Farkas Gábor nem bírta a feszültséget, elsírta magát.

13.25: A DVTK labdarúgói is megkezdték a melegítést, majd néhány perccel később útjára indult a műfüves pályán a labda. Hogy az akció eredménynyel járt vagy sem, azt az elkövet-kező napok eseményei döntik el.

Legfrissebb hírek

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
24 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik