Megjött az ajtónyitó

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.11.28. 23:34
Címkék
„Valakinek meg kell tennie az első lépést. Muszáj.” Az újságíró szemébe meredve – szinte szuggerálva a kérdezőt – olyan elánnal és határozottan formálja a szavakat, hogy a szemben ülőnek akaratlanul is a nyolcvanas évek Harald Schumacherje jut az eszébe, a beívelt labdára ellentmondást nem tűrően, az ötös környékén kisebb földmozgást előidézve kimozduló Toni.

Mondanánk: mint az aktív Schumacher, csakhogy a korábbi Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, 76-szoros válogatott (nyugat)német kapus 54 évesen sem kelti a futball révén szerzett ismertségét aprópénzre váltó, babérjain üldögélő „percember” képzetét. A 422 Bundesliga-fellépéssel az 1. FC Köln vonatkozó rekordját tartó exfutballista 1996-ban lezárta karrierjét, a labdarúgáshoz azonban lojális maradt – csak gúnyát cserélt. Sportmarketing vonalon (a Sports First nevű cég ügyvezetőjeként) kesztyű és mez helyett öltöny és nyakkendő a dress code.

Pellady Péter, a Budapest Honvéd kizárólagos marketingpartnerének ügyvezetője invitálta Magyarországra – aligha pusztán ismerkedési szándékkal.

Pedig bizonyos szempontból pontosan erről van szó: üzlettársammal, Markus Bockelkamppal csütörtökön érkeztünk Budapestre, konkrétabban a Honvédhoz, beszélgetni, ismerkedni, és lehetőség szerint, ha mindkét fél úgy gondolja, üzletet kötni – mondta lapunknak adott exkluzív interjújában Harald Schumacher.

És úgy gondolta?

Megegyeztünk.

Mit talált Kispesten?

Például egy hihetetlenül elszánt, a klubot racionálisan irányító tulajdonost, George F. Hemingwayt. Kivételes karakter, kivételes álommal. Német földön él a mondás: egy ember álma, ha az álmodója magára marad, nem több merő fantáziálásnál. Ahhoz, hogy valósággá váljon, társak kellenek. Ezért vagyunk itt.

A magyar fociközegben kétségkívül unikumnak számító üzletemberen túl mi ragadta meg a fantáziáját?

Maradva a Honvédnál: a történelme. A jelent és a jövőt érintően pedig az akadémiája. Az az aprólékosan kidolgozott szisztéma, amely a kispesti labdarúgó-kollégiumot, a képzést jellemzi, Németországban nem honos. Nálunk minden profi klub számára kötelező az akadémia működtetése, de az iskoláztatás vagy az étkeztetés szerves beépítése a futballoktatásba nem jellemző. Ami a lényeget, vagyis a gyerekeket illeti: jól neveltek, éreztem rajtuk a tiszteletet, a fegyelmet. Úgy vélem, ez a járandó út, és nem a német, ahol a rendszeren belül a foci mindenekfelettisége érvényesül. A Honvéd akadémiája nem egyszerűen játékosokat gyárt, hanem a nagybetűs életre is nevel.

Magyarországon dolgozó vagy korábban munkát vállaló külföldi edzők szerint a magyar srácok túlontúl jó fiúk, némi vagányságot felcsíphetnének.

Nem! Fiatalon a legfogékonyabb az ember, nem ekkor képes a legintenzívebben tanulni?! De ha nem vagy fegyelmezett, nem tanulsz. A mi munkánknak az is a része, hogy ezeket a labdarúgópalántákat támogassuk. Januárban hetekre Budapestre költözünk, felmérjük a körülményeket, és leteszünk az asztalra egy tervet. A Bayern München sztárokat vesz, kész futballistákat, mert megteheti. De mi nem a Bayern vagyunk. És még valami: ami nálunk nincs, de önöknél igen, és számomra szimpatikus, az az, hogy Németországban egy fiatal játékos megteheti, hogy mondjuk a trikóján az egyéni szponzorának a neve virítson, a cipője ilyen, a sapkája olyan márkájú legyen, míg a Honvédnál katonás rend uralkodik ezen a téren is.

Üzlettársa, Markus Bockelkamp érdekes becenevet használt önnel kapcsolatban: Toni, az ajtónyitó.

Arra célzott, hogy a hírnévnek köszönhetően előttem talán valamivel tényleg könnyebben kitárulnak a kapuk, ismerem az edzők és a játékosok gondolkodásmódját is, ami a sportmarketingben és a sportpíárban éppenséggel nem hátrány. Mindamellett, ha nem végeznénk jól a munkánkat, akkor híres arc ide vagy oda, elreteszelnék a bejáratot. Ahogy az is axióma, hogy a legragyogóbb üzleti stratégia, a marketing, a píár önmagában mit sem ér, ha a csapat folyamatosan veszít. Ugyanakkor benne van annak a lehetősége is, hogy egy mérkőzést családi programmá, társadalmi eseménnyé emeljünk. Vagy azt gondolja, hogy az 1. FC Köln mérkőzésein kizárólag azért telik meg kéthetente a stadion, mert a nézők hihetetlenül jó focit látnak?

Az imént az ismertséget hozta szóba: magyar futballisták terén hogy áll?

Dragóner Attila, Hajdu Attila, Détári Lajos, Puskás Ferenc, Grosics Gyula – az első kettőnek edzője voltam a Fortuna Kölnnél, az utóbbi duót pedig azért illik ismerni, mert minden idők egyik legzseniálisabb csapatának tagjai voltak. Abban az évben születtem, amikor az NSZK válogatottja a berni vébédöntőben legyőzte a magyar együttest. Az önök labdarúgása akkor szenderült álomba, és mind a mai napig nem ébredt fel.

A hatvanas vagy a hetvenes évek magyar csapatai már nem mozgatják meg a fantáziáját?

Bocsánat, de válogatott szinten mit nyertek ezerkilencszázötvennégy óta?

Például olimpiai tornát egyébiránt ötvennégyben sem nyertünk. De nyilván nem oda akar kilyukadni, hogy önökkel...

Nem kell befejeznie a mondatot. A labdarúgásban semmi sem garantált, ugyanakkor mégiscsak léteznek törvényszerűségek, és… Valakinek meg kell tennie az első lépést. Muszáj.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
2 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik