Fantasztikus új lehetőség előtt a védő

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.11.22. 00:38
Címkék
A magyar válogatott meghatározó játékosai közül többen is klubot válthatnak, mégpedig felfelé – azaz a jelenlegi egyesületüknél magasabban rangsorolt, erősebb bajnokságban szereplő csapathoz kerülhetnek. Nem vitás, ebben a nemzeti válogatott jó őszi szereplése is közrejátszhat. Arra voltunk kíváncsiak, kik azok a játékosok, akik a nemzetközi piacon is középpontba kerülhetnek.

Aligha kétséges: Juhász Roland a jelenlegi magyar futball egyik legpiacképesebb játékosa. A nemzeti csapatból egyenesen kihagyhatatlan, több okból is: egyfelől saját teljesítményének köszönhetően megkérdőjelezhetetlen a helye, másfelől hiányposzt az övé. Ha száz szurkolót megkérdeznénk, szerintük ki lenne a két középső védő, nagy összegben fogadhatnánk rá: száz megnevezné Juhász Rolandot, a nagy meditálás a másik játékost illetően venné kezdetét. Az utóbbi évek kapitányai kipróbálták már többek között Éger Lászlót, Gyepes Gábort, Stark Pétert, Tímár Krisztiánt, Vaskó Tamást, Vanczák Vilmost, és bár utóbbi immár 37-szeres válogatott, a helyzet talán az: nincs állandó megoldás nemzetközi szinten Juhász Roland mellett.

Ez talán azért is gond, mert az Anderlecht védője sárga lapok miatt (miképpen Bodnár László) nem lehet ott a forrónak ígérkező tiranai vb-selejtezőn – ez ügyben is lesz min törnie a fejét Erwin Koemannak a március 28-i meccsig. >>>

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a németek meccse is

Foci vb 2026
8 perce

Ancelottit Neymarról kérdezték a Japán elleni fordítás után

Foci vb 2026
18 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Németország–Paraguay 0–0

Foci vb 2026
19 perce

Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
25 perce

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
36 perce

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
47 perce

Németország–Paraguay, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik