Az olasz sportnyelvben évtize dek óta létezik a „legge dell’ex” szófordulat, amelyet az „exjátékos törvényének” lehetne magyarra fordítani, és arra utal, hogy a volt játékos szinte mindig betalál korábbi csapata ellen. Példák tucatjai igazolják, hogy a futballisták valósággal megtáltosodnak, amikor régebbi munkaadójuk, csapattársaik, edzőjük ellen kell bizonyítaniuk, és nem egyszer segítik ilyenkor győzelemhez új együttesüket.
Az is tipikus – bár sokak szerint vitatható értékű – olasz szokás, hogy ha egy játékos gólt rúg egykori csapata ellen, amelyhez (vagy amelynek szurkolóihoz) valamilyen okból még mindig kötődik, látványosan nem ünnepel, hogy ne sértse meg vele a számára fontos személyeket. Ilyenkor a futballista kikerüli az őt ünnepelni szándékozó csapattársakat, és szinte elnézést kérve sétál vissza a saját térfelére. (A legutóbbi bajnoki fordulóban a Sampdoria–Lecce összecsapáson láthattunk ilyet, amikor Gennaro Delvecchio, a Samp játékosa nem ünnepelte magát a gólja után, ugyanis a 2005–2006-os szezonban a Lecce játékosa volt.)
Az Inter–Juventus rangadókon persze ilyet sohasem fogunk látni (Ibrahimovictól különösen nem…), még akkor sem, ha az elmúlt évtizedek alatt több tucatnyi játékos fordult meg mindkét klubban. A La Gazzetta dello Sport össze is rakott egy álomcsapatot azokból a korábbi játékosokból, akik a kék-feketéknél és a zebramezeseknél is sikerrel szerepeltek.
