Dzsudzsák is gólt szerzett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.22. 23:23
Címkék

A klub történetében 41 éve nem tapasztalt mélypontra sülylyedt a bajnoki címvédő PSV azzal, hogy a fordulót megelőző négy tétmérkőzését egyaránt elveszítette – volt is emiatt égszakadás-földindulás házon belül, Danko Lazovics például a vezetőedzővel, Huub Stevensszel is szembement. A szurkolók által már korábban kikezdett tréner vélhetően a botrányos kudarcsorozat miatt döntött úgy, hogy a masszív középcsapatnak számító Heracles Almelo ellen két csatárral, Lazoviccsal és Danny Koevermansszal küldi csatába övéit, meg persze az Ajax elleni pihenő után a kezdőbe visszakerülő Dzsudzsák Balázzsal.

Az egész csapat, így válogatott futballistánk is kitett magáért, hiszen az első félidőben négy gólt szerezve már a 38. percben beállították a végeredményt az eindhoveniek, az utolsó gólt éppenséggel Dzsudzsák szerezte ragyogó támadás lezárásaként, megszerezve idénybeli második találatát.

Sőt a magyar szélső készítette elő a harmadikat, pontos centerezése után Lazovics volt eredményes; megjegyzendő, hogy a sokat bírált, a tabellán még mindig csak az ötödik helyen tanyázó PSV szombat este több gólt szerzett, mint az ezt megelőző öt tétmeccsén összesen.

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
3 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
3 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
4 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
4 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik