Klasszikus kapusbakik
Ha vetünk egy pillantást a két kezdőcsapatra, máris kiderül, mekkora jelentősége volt a szerda esti presztízsmeccsnek, ugyanakkor az is igaz, hogy a „nagyok” távollétében legalább bizonyíthattak a „kicsik”. Ebből kiindulva az angolok átmentek a vizsgán, mert ők legalább csipkedték magukat az első játékrészben, holott ha másért nem, legalább a katasztrofális berlini mutatója miatt inkább a Nationalelfnek kellett volna nyomnia. Az ezt megelőző hét berlini összecsapásból ugyanis egyet sem nyertek meg a németek, három döntetlen mellett négyszer kikaptak legnagyobb riválisuktól, 1938 májusában például 6:3-ra.
A szerdai összecsapás is a berlini közös múlt jegyében kezdődött, Gabriel Agbonlahor, az Aston Villa remek csatára kiugratta Jermain Defoe-t, aki ziccerben lábon lőtte a harmadik válogatott mérkőzésén szereplő René Adlert – igaz, ha be is megy a labda, les címén akkor sem adta volna meg az esetnél az asszisztensét jogosan felülbíráló játékvezető. De ami késik, nem múlik: szögletet követően Adler kapitális hibát elkövetve bizonytalanul, rossz ütemben mozdult ki kapujából, és mivel a labda helyett a levegőbe öklözött, a jókor jó helyen lévő Matthew Upson közvetlen közelről a hálóba kotorta a labdát, megszerezve első válogatottbeli gólját.
Ettől majd felébredünk, gondolhatta a csaknem hetvenezer német szurkoló (öthatezren voltak az angolok), de csalódniuk kellett, mert Joachim Löw együttese továbbra is csak imitálta a futballt – vagy ha valóban ennyi tud, akkor az még nagyobb baj. Nem gondoltuk volna, de Piotr Trochowski éles szögből elvégzett, még David James számára is könnyű zsákmányt jelentő szabadrúgása hordozta magában a legnagyobb német gólveszélyt az első, borzasztóan lassan lepergő első félidőben...
A folytatásban Adler kimaradt a „jóból”, helyére az első válogatottságát ünneplő Tim Wiese állt be, és a másik kapuban is csere történt: James le, Scott Carson be. Noha a két kapus közül előbb Wiese élt át meleg pillanatokat (Darren Bent már elhúzta mellette a labdát, de lövés közben elcsúszott, pedig üres volt a német kapu), végül Carson égett le, de nagyon. A „hazafelé” guruló labdát a rutinos, de ezúttal hezitáló John Terry megpróbálta fedezni, de még mielőtt Carson odaért volna, a szemfüles Patrick Helmes a hálóőr lába között elpöckölte, majd az üresen tátongó kapuba gurította. Nem mintha pikkelnénk rájuk, de ilyen gólt tényleg csak az angolok kapnak… A nem feltétlenül megérdemelt német egyenlítést követően a piros mezes angolok a leshatáron mozgó csatárok játékba dobásával próbáltak zavart kelteni a német védelemben, ami sikerült is, a támadások befejezése viszont hosszú ideig nem. Az más kérdés, hogy a megoldást nem olyan játékos szállította, akinek ez alapból feladata lett volna, hanem a középhátvéd John Terry. Neki ráadásul nem is feltétlenül kellett volna Berlinben lennie, mert ő is kisebb sérüléssel bajlódott, csakhogy több kollégájával ellentétben játszani akart, átment a hétfői orvosi vizsgálaton – majd röviddel a berlini meccs lefújása előtt fejesével az angolok felé billentette a mérleg nyelvét.
