Évvesztesek

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2008.11.20. 01:56
Címkék
Erwin Koeman jól, és eredményesen dolgozik. A dicséret és az elismerés nem a belfasti meccsnek szól, sokkal inkább az idáig vezető út állomásainak. A holland szakember irányításával mindössze egyszer szenvedett vereséget válogatottunk, s azt a stockholmi mérkőzést is megnyerhette volna a svédek ellen.

Mondhatni, Erwin Koeman keze alatt valóban épül és fejlődik a válogatott. Remekül jelezte ezt a belfasti ítéletidőben bemutatott lelkes, fegyelmezett és gólra törő játék.

Csak lenne itt valami. Valami, amelyről már senki sem beszél.

Nem Erwin Koeman sikereit csorbítva, de érdemes végigböngészni, kik alkotják nemzeti csapatunkat. Csaknem ugyanazok, akikkel annak idején Lothar Matthäus is dolgozott. Már a német világsztár idején is Huszti Szabolcs, Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Juhász Roland és a most „újrafelfedezett” Torghelle Sándor jelentette a gerincet. S akkor még nem soroltuk fel azoknak a nevét, akik akkor is, jelenleg is kerettagok. Mindezt csak azért muszáj megemlíteni, mert sok-sok évet veszítettünk – azaz veszített a magyar labdarúgás.

Belfast tétnélkülisége ellenére fontos állomás. Az északírek elleni siker megint csak elgondolkodtathatná a magyar futballvezérkar tagjait, hogy hol is tarthatnánk, ha nem lennének belső feszültségek, hatalmi harcok, ha valami más történt volna nálunk az elmúlt években.

Bizony sajnálhatjuk az elvesztegetett időt.

Erwin Koeman azonban képes lehet behozni a lemaradást. Ha Belfastban képes volt ilyen feltüzelt, tudatosan játszó csapatot pályára küldeni, akkor ezt megismételheti a tavasszal, amikor újra tétért küzdhet a válogatott.

Ez már az ő csapata – és úgy tetszik, jó csapata van.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája