Biztató nyitány

K. E.K. E.
2008.11.17. 00:52
Címkék

Másfél hónapos kihagyás (Achilles-ín- és ugróizom-gyulladás) után győzelemmel tért vissza Sebestyén Júlia. A 41. Golden Spin zágrábi nemzetközi verseny húsztagú mezőnyében diadalmaskodott a hatszoros magyar bajnok. Az első helynél azonban sokkal fontosabb volt, hogy Sebestyén felmérhette, hol tart a felkészülésben.

„Mindenképpen jó volt ez a verseny arra, hogy a hét végi moszkvai Grand Prix-viadal előtt jégre léphettem – mondta Sebestyén. – A rövid programom teljesen új, először mutattam be nemzetközi viadalon, elégedett is vagyok vele, még akkor is, ha a dupla Axelt elrontottam egy kicsit. Mindent öszszevetve biztató, ahol tartunk.”

Sok futással az erőnlét javítható – az elkövetkező napokban ez vár Sebestyénre. Túl sok ideje persze nem lesz, hiszen pénteken már Moszkvában szerepel Grand Prix-versenyen.

„Sajnos a kínai Grand Prixviadalt le kellett mondanom a sérülésem miatt, így aztán Moszkvában duplán bizonyítani szeretnék – árulta el Sebestyén

Júlia. – Természetesen a mezőny sokkal erősebb lesz, mint Zágrábban, ám a teljesítményemen is javítanom kell péntekig. Ez persze erőnlét kérdése, bízom abban, hogy ez alatt a néhány nap alatt a kondícióm is javul.”

A moszkvai GP-viadal után Sebestyén ebben az évben már csak a decemberi országos bajnokságon indul, januárban viszont az első igazán kemény megméretés vár rá: a helsinki Európa-bajnokság.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
3 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
3 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája