Csak matematikai az esély

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.11.14. 23:25
Címkék

Ahhoz képest, hogy eredetileg mindenki a két legendás egyéniség, Jörgen Persson és Werner Schlager összecsapását várta a Lombard BVSC–SVS Niederösterreich Bajnokok Ligája-összecsapás előtt, a zuglóiak 19 éves játékosa, Nagy Krisztián majdnem megfosztotta a Körcsarnok közönségét egy valódi csemegétől. Hogy miként? Nos, a felnőttek között még különösebb nemzetközi eredmény nélkül álló tehetség kis híján legyőzte az osztrákok egyéni világbajnokát, a világranglista 13. helyezettjét, aki alig 297 pozícióval előzi meg őt.

Nagy nevéhez mérhető bátorsággal játszott, keményen támadott minden labdát, ami láthatóan nem ízlett Schlagernek, ráadásul az osztrák hibázott is egyetkettőt. Az első szett Nagyé, a második ellenfeléé lett, de a harmadikat ismét parádés játékkal, óriási pörgetésekkel hozta a magyar fiú. A negyedik játszma azonban pillanatok alatt elszaladt, és az utolsóban is hiába igyekezett, és jött fel nagy hátrányból 6:7-re, végül fejet kellett hajtania.

Pedig ha győz, a harmadik meccsen Daniel Habesohnt leiskolázó Zwickl Dániel már be is biztosíthatta volna a zuglóiak sikerét, a nyitó találkozón ugyanis Persson is csúnyán elverte az osztrák-kínai Chen Weixinget, aki sokszor a labdát sem találta, dühöngött, hőbörgött – szóval nem keltette éppen szimpatikus vesztes benyomását. A Lombard BVSC svéd szupersztárja nem is töltötte vele sokáig az időt, már inkább a Schlager elleni – bocsánat – slágermeccsre koncentrált. Ez az összecsapás aztán megfelelt minden kívánalomnak. Nem ez volt a két klasszis életének leglátványosabb meccse, de küzdelemben, izgalmakban nem volt hiány. Két szett ide, kettő oda, az utolsó pedig az addiginál is nagyobb csatát, és – hála az ezer nézőnek – remek hangulatot hozott. Viszont hazai vereséget: Persson 6:1-es hátrányból még felállt, de többre nem futotta erejéből.

Így Nagy Krisztiánnak kellett volna csodát tennie Chen Weixing ellen, de a rangsorban 22. védőjátékos esélyt sem hagyott a Lombard fiataljának, aki nem tudta Schlager elleni formáját átmenteni. A Lombard BVSC 3:2-re kikapott, és négy kör után egy győzelemmel és három vereséggel áll, azaz csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
1 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
1 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
1 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik