Királyi óhaj: Legyek gólkirály!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.11. 23:25
Címkék

Ha valaki örül annak, hogy Za laegerszegen Csank János váltotta Supka Attilát a kispadon, akkor az Waltner Róbert. Ki ne tudná, noha a hatszoros válogatott támadó a 2007–2008-as bajnokságot 18 találattal gólkirályként zárta, nem találta meg a közös hangot a ZTE irányítását nyáron átvevő Supka Attilával, és az őszi idényben többször is a kispadra szorult (mi több, az is megesett, hogy az egerszegiek NB II-es gárdájában kellett futballoznia). Aztán a tizedik forduló után jött az edzőváltás, Csank János kezébe került az irányítás, azóta az addig vergődő csapat is remekel, és a labdarúgó is szárnyal. Ez számokban kifejezve annyit jelent, hogy az Egerszeg négy fellépésén kétszer nyert, és két döntetlent játszott, Waltner Róbert pedig ötször talált a hálóba...

Vasárnap ismét eredményes volt, lassan felzárkózik a góllövőlistán az élmezőnyhöz...

Örülök a gólnak, de ugyanolyan boldogsággal töltött el, amikor a Roguy Meyének adott gólpasszom után láttam társam arcán a mosolyt – felelte Waltner Róbert. – Azt vallom, ha két játékos vezeti a kapusra a labdát, az a korrekt, ha passzolunk, és nem akarunk mindenáron gólt szerezni. Az már más kérdés, hogy hasonló szituációban csatártársam „elfelejtett” engem megjátszani…

Mi változott a ZTE körül azóta, amióta Csank János felel a szakmai munkáért?

Akadt olyan csapattársam, aki előzetesen tartott a mestertől, én viszont a kinevezése pillanatában tudtam, jól járunk vele. Oldottabb a hangulat, a poénjaira vevők vagyunk, és bár keményen edzünk, a jó hangulat miatt nem nyűg a gyakorlás. Ismét van önbizalmunk, elhisszük, hogy bármelyik rivális ellen van esélyünk a győzelemre.

Belegondolt abba, hogy az eredmények szerencsés alakulása esetén még hatodikként is zárhatják az őszi idényt?

Ez valóban lehetséges, ám ennél sokkal fontosabb, hogy megfelelő eredménnyel búcsúzzunk az idénytől. A Haladás elleni kilencven perc valódi presztízsmeccs lesz, és a győzelem méltó zárása lenne az edzőváltás óta eltelt időszaknak. Nem probléma, ha kilencedikek maradunk, de tartsuk otthon a három pontot.

Bajzát Péter tizenegy találattal vezeti a góllövőlistát, vagyis négy góllal előzi meg önt. Elképzelhetőnek tartja, hogy megvédi a tavaly megszerzett címét?

Ha a nyáron Csank Jánost nevezték volna ki a Zalaegerszeg edzőjének, akkor ennek is lehetett volna realitása. Nem állítom, hogy most már elképzelhetetlen, egyelőre azonban közelebb kell kerülnöm az előttem állókhoz.

Legfrissebb hírek

Újabb rekord, újabb győzelem, sorozatban negyedszer nyerte a Kékszalagot a Fifty-Fifty

Egyéb egyéni
12 perce

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
19 perce

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
22 perce

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
23 perce

Bemutatták a Paks legújabb mezeit

Labdarúgó NB I
35 perce

Váratlan fordulat: mégsem játszik Pakson a román gólkirály

Európa-liga
45 perce

Triatlon vb-sorozat: Hamburgban indul az új olimpiai ciklus a vegyes váltók számára

Egyéb egyéni
47 perce

Beindul az embersportfogadás

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik