Per lehet, nem boszorkányüldözés…

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.11.06. 23:17
Címkék
A pervesztes Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) eleget tett a Fővárosi Ítélőtábla ítéletében foglaltaknak, azaz megküldte a felperes FTC Pártolói Egyesület számára a Ferencváros licencének visszavonásáról 2006. július 16. és 31. között határozatot hozó fellebviteli licencadó testület névsorát. Innentől kezdve már az egyesületen múlik, mikor kerül nyilvánosságra a bizottsági tagok neve, így az újkori magyar futball egyik legtöbbet vitatott, leghomályosabb ügye tisztázódik: valóban klubsemleges emberek döntöttek-e arról, hogy az FTC-nek az NB IIben a helye.

Újabb fejezetéhez érkezett a jelenkori magyar futball egyik legvitatottabb ügye, a Fradisztori, amely immár több mint két éve tartó történet. Még 2006 nyarán a Magyar Labdarúgószövetség licencadó testülete másodfokon elutasította a Ferencváros kérelmét, és az élvonal helyett az NB II-be irányította a nagy múltú csapatot, amelyik története során sohasem szerepelt a második vonalban. Ezután zúdult népharag az MLSZ-re, a fradisták vitatták a licencmegvonás jogosságát, annak ellenére, hogy két évvel ezelőtt a klub szinte elmerült az adósság tengerében. Emlékezhetünk, 2005-ben úgy indult a Ferencváros a bajnokságban, hogy 238 millió forint hitelt vett fel az OTP-től, egy évvel később már a többségi tulajdonos Ferencváros össztartozása elérte az 1.8 milliárd forintot, ezen belül a labdarúgócsapatot működtető zrt. hiánya pedig meghaladta a 800 millió forintot. Ennek ellenére a klublicencet adó testület 2006 májusában mégis úgy ítélte meg, hogy a Fradi megfelel a licencszabályzatban előírtaknak, s indulhat az NB I-ben. Néhány héttel később aztán a szövetség viszszavonta a határozatot, s ezután szabadultak csak el igazán Fradi-ügyben az indulatok. Az akkor még Dámosy Zsolt elnök vezette Ferencváros a FIFA előírásaival szembefordulva polgári bírósághoz fordult, azonban ez az ügy nem futotta ki magát. A klub később megegyezett az MLSZ-szel, igaz, ez már Rieb György elnöksége idején, 2007-ben történt. A Fradi elállt a pertől, s ennek fejében az MLSZ eltekintett a 25 millió forintos büntetéstől, sőt felépített egy műfüves pályát a Népligetben, mi több, a válogatott fellépését ígérte a Fradi ellen az Albert Flórián Stadionban.

Ekkor került képbe az FTC Pártolói Egyesület, amelynek tagjai – a klub és a szövetség paktuma ellenére – nem hagyták annyiban az ügyet. A licenc megvonásának jogosságát ugyan nem vitatták, azt azonban igen, hogy a szövetség részéről gyakorta hangoztatott rend, fegyelem, törvényesség érvényesült-e a fellebbviteli licencadó testület tagjainak kiválasztásánál. Az egyesület képviselői ugyanis vallják, hogy megfelelő képzettséggel, hozzáértéssel nem rendelkezők mondtak ítéletet a Ferencvárosra. Az egyesület előbb az MLSZ-hez fordult, kérve, hozza nyilvánosságra a licencügyben döntést hozók névsorát, ám a szövetség megtagadta a kérést. Ezután következett a per, amelyet elveszített az MLSZ, így az ítélet értelmében elküldte a névsort a pártolói egyesület címére.

Itt tart tehát az ügy, amelynek koránt sincs vége.

Annak ellenére sem, hogy Elbert Gábor MLSZ-főtitkár az egyesületnek írt levélben – amely a szövetség honlapján elolvasható – felhívta a figyelmet a bíróság ítéletében foglaltakra: „A bíróság fontosnak tartja


folytatás...
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
34 perce

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
39 perce

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
48 perce

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
48 perce

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
55 perce

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
59 perce

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik