Még nem tud segíteni

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.11.06. 23:17
Címkék
A válogatott és a Hypo NÖ klaszszis balátlövője, a kézilabda Ebszereplést lemondó Tóth Tímea heteken át betegséggel küzdött, de állapota sokat javult, klubjában már újra játszik.

A Hypo vezéregyénisége, Tóth Tímea nem játszhatott kiemelkedő formában a nyári játékokon, mert már a felkészülését is betegség nehezítette. Az olimpia után több játékos fontolgatta visszavonulását a válogatottból, de közülük Pálinger Katalin, a győri kapus már tagja a decemberi Eb-re készülő 28-as keretnek, és néhány napja még Tóth Tímea is szerepelt a névsorban.

„A betegség nagyon megviselt – emlékezett az utóbbi hónapok kálváriájára Tóth Tímea. – A láz, a torokfájás miatt legyengült az immunrendszerem, s a gyengélkedés lelkileg is visszavetett. Nem ilyen halvány olimpiai szereplésre készültem. Szerencsére a csapat így is kitett magáért, és a negyedik hely nagyon értékes.”

Az átlövő orvosról orvosra járt, és kezelése hetekig tartott.

„Az állapotom fokozatosan javul, a Hypo meccsein már egyre többet vállalhatok, de a válogatottságra még nem vállalkozhatok – folytatta Tóth Tímea. – A következő hetekben az lesz a legfontosabb dolgom, hogy erősítsem a szervezetem ellenállóképességét. Ehhez minden támogatást megkapok a Hypo vezetőitől, Németh András edzőtől és társaimtól. A válogatottba is mielőbb szeretnék visszatérni, de ennek csak akkor lesz értelme, ha én vehetem a hátamra a csapatot, és nem fordítva. Ezt tisztáztam Imre Vilmossal is.”

A szövetségi kapitány megértette a játékos gondjait, s a legfrissebb Eb-keretből már kihagyta.

„Sajnálom, hogy Tóth Tímea nem vehet részt a decemberi Európa-bajnokságon, de belátom, most nincs megfelelő erőnléti állapotban, ezért a keret taktikai gyakorlásait nem bírná – mondta Imre Vilmos. – Amint felépül, klubjában hozzáláthat az erőnléti alapozáshoz, és januárban már visszatérhet a keretbe. Számítok rá a jövőben.”

Németh András, a Hypo edzője: „Hosszú lábadozást követően játszhat újra Timi, de a legutóbbi győztes BL-meccsünkön már négy gólt lőtt Koppenhágában. Nekünk most a BL-csoportelsőség megszerzése a legfontosabb, és remélem, ebben neki is fontos szerepe lesz. A válogatottba csak újra csúcsformáját elérve van értelme visszatérnie.”

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
3 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
3 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
3 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
4 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
4 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
4 órája