Angyalföld: valami Amerika!

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.11.06. 23:17
Címkék
Több mint biztató. Ezt mondogatja most vezető, játékos, szurkoló Angyalföldön. A közelmúltban látott napvilágot a hír, hogy Jámbor János többségi tulajdonos december 31-ével kiszáll a Vasasból. Ugyanakkor Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke kijelentette, több befektető is érdekődik a klub iránt. S hogy nem a levegőbe beszélt, íme, a bizonyíték: a csütörtöki tréningen már ott voltak az amerikaiak.

Edzett a Vasas.

Mészöly Géza lendületes, jókedvű tréninget vezényelt. Mondhatni nincs ebben semmi különös, ám ez a gyakorlás mégis különbözött a többitől. Miközben a játékosok futottak, gimnasztikáztak, passzolgattak a centerpályán, a lelátón ott állt néhány kíváncsi úriember. S volt közöttük egy, aki enyhén nosztalgikus hangulatban figyelte a gyakorlást.

Vermes Péter számára különleges élmény Magyarországra jönni. Egyrészt apja, anyja magyar, másrészt egykoron itt futballozott. Egészen pontosan Győrben. Sokan emlékeznek rá, igazi szenzációt jelentett, amikor a nyolcvanas évek végén, még a vasfüggöny lebontása előtt az ETO vezetői bejelentették, hogy amerikai válogatottal erősítenek. Rég volt. Vermes Péter azóta abbahagyta a futballt, és két éve a Kansas City Wizards vezetője. Övé a felelősség, övé a szakmai irányítás, övé a csapat.

S most övé lehet a Vasas is.

Helyesebben nem az övé, hanem a Kansas City tulajdonosi köréé.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Edzett a Vasas, s Mészöly Géza pontosan tudta, hogy a lelátón kíváncsian figyelő vendégek minden apró részletet elraktároznak magukban. Nézik, hogyan gyakorol a társaság, dolgozik az edző, megfigyelik, hogy néz ki a lelátó, hogyan bombáz kapura a csatár, s hogyan nevet a tréning végén a védő. A lényeg a részletekben rejlik. S a Vasas most afféle árucikk, olyan termék, amelyet el kell, s el is lehet adni. A csapat a legjobbkor szárnyal, ha most nagy harcban lenne a bentmaradásért, s ott kullogna a 14. helyen, talán szánakozó mosoly lenne a befektetők reakciója. Vancsa Miklós ügyvezető valóban ütőképes gárdát hozott össze a nyáron, amellyel Mészöly Géza remek munkát végez.

De elég lehet-e ez a nagy üzlethez?

Elég lehet-e a remek szereplés, Petar Divics góljai, Szasa Dobrics maratoni futómennyisége, Németh Norbert fineszes megoldásai ahhoz, hogy egy amerikai, olasz, angol vagy épp hazai befektetői csoport elhatározza, mindenáron pénzt áldoz a Vasasra? Aligha. A kérdés sokkal összetettebb, s pontosan tudják ezt a klub vezetői is. Markovits László ügyvezető elnök és Lehoczky Dániel gazdasági igazgató visszafogott optimizmussal fogadta az amerikai vendégeket. Az első valódi befektetőjelöltet.

Edzett a Vasas.

Ám eközben, még a tréning elején jutott idő beszélgetni Vermes Péterrel. A rendkívül fiatalos sportvezető ma is tökéletes kondiban van, ha Markovits László arra kérte volna, hogy fussa le a Cooper-tesztet, talán elegáns zakóban és farmerban is teljesíti a szintidőt. De ennél most fontosabb dolga volt. Helyzetjelentést adott egy esetleges befektetésről.

„Apám, Vermes Mihály annak idején a Honvédban együtt


folytatás...
Legfrissebb hírek

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
53 perce

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
55 perce

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
1 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
1 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik