Túlértékelt képességek

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.11.05. 00:46
Címkék
Alighanem ki kellene szögelni az NB I állását a Bozsik-stadion öltözőjében. Afféle mementó lehetne, egy rossz élményekkel, fájó pontvesztésekkel teli időszak emléke. Vajon Pölöskei Gábor vezetőedző mennyire érzi magát felelősnek a várakozáson aluli szereplésért, a 13. helyezésért? És az egykori válogatott csatár mit gondol, tavasszal is ő irányíthatja-e a Bp. Honvédot?

Tizenegyes volt?Tizenegyes volt?

Gondolom, a Kecskemét elleni szombati meccs hajrájáról van szó, amikor a tizenhatos vonalánál Diegót buktatták – mondta Pölöskei Gábor. – Egyértelműen szabálytalanság volt, és ha a tizenegyesen még lehetett is vitatkozni, azon már semmiképpen sem, hogy a kecskeméti védőt ki kellett volna állítani! De nem először járunk így. Ott volt az Újpest elleni találkozónk, jobban játszottunk, több helyzetünk volt, és ha azon a meccsen a bíró leküldi az újpesti védőt, győzünk. Ő akkor megúszta a piros lapot, most, Zalaegerszegen már nem. Ám ez minket aligha vigasztal.

Miben hibázott? Ha egy csapat nagy tervekkel vág neki a szezonnak, és két fordulóval az ősz vége előtt mindössze két hely választja el a kieséstől, alighanem az edző is hibáztatható.

Talán abban hibáztam, hogy nem érzékeltem az öltözőben lévő feszültséget. Ha figyelek a kisebb jelekre, a sokatmondó félmondatokra, talán megállíthattam volna a folyamatot. Csak, tudja, amikor a nyáron alaposan belekezdtünk, és a Sturm Graz elleni Intertotókupa-meccs hajrájáig bravúrosan szerepeltünk, az ember hajlamos túllépni az ilyesmin. Később, amikor jöttek a kudarcok, vált egyértelművé, hogy a játékosok között nincs béke.

Úgy érti, hogy a magyar és a külföldi játékosok között, igaz?

Pontosan.

Összeverekedtek, egymás anyját szidták? Edzésen rátartottak a másik térdkalácsára?

Ne menjünk bele ebbe, legyen elég annyi, hogy nem volt csapategység, amely a sikerhez kell. Nem tudtak egymásért küzdeni a játékosok.

Most már tudnak?

Igen. Leültettük az együttes tagjait egymással szembe, és megpróbáltunk tisztázni mindent. Remélem, sikerült a dolgokat normális mederbe terelni.

Azért ez tényleg hihetetlen: van tisztességesen, korrektül fizető tulajdonos, gyönyörűen felújított pálya, sikerek esetén lelkes szurkolótábor, és a világválság kellős közepén duzzognak egymásra a játékosok, ahelyett, hogy megbecsülnék, hogy az egyik legpatinásabb magyar klubban futballoznak, korrekt pénzért.

Az asztalra kellett volna csapnom, megállítva ezt a tendenciát. Lehet, hogy korábban kellett volna érzékelnem mindazt, ami történik. Számomra úgy tűnik, hogy ez régi, felszín alatt izzó folyamat.

Kemény edzőnek tartja magát?

Inkább határozottnak mondanám magam, olyan szakembernek, aki megköveteli az öltözőben a rendet, a fegyelmet és a tiszteletet.

Ezért ilyen gyenge a Honvéd? A belső feszültségek miatt?

Ez is belejátszik. De sajnos van itt más is a háttérben. Azt gondolom, túlértékelték ezt a játékoskeretet. A bajnoki rajt előtt egyértelműen az volt a cél, hogy a nemzetközi kupaindulást jelentő helyek valamelyikét szerezzük meg. Egyszerűbben fogalmazva: nyerjünk kupát vagy végezzünk a dobogón. Ami a Magyar Kupát illeti, ott még lehetünk győztesek, a bajnokságban viszont valóban gyengén szereplünk. Megismertem a játékoskeretet, s azt kell mondanom, a képességek alapján középcsapat vagyunk. A kulcsjátékosok megsérültek, s őket nem tudtuk megfelelően pótolni.

Óvatosan fogalmaz, s ez érthető, de akkor majd kimondom én: George F. Hemingway határozta meg a célokat, amelyeket ön most ilyen hangsúllyal említ. Kérdés, a Honvéd tulajdonosa elfogadja-e a gyenge szereplés indokaként ezt a választ.

Nézze, valamit látni kell: én is szeretnék bajnoki címet ünnepelni, a BL-ben indulni a csapattal, de ahhoz mindenkinek egészségesnek kell lennie, és jó formába kell kerülnie. S persze minőségi igazolásra is szükség van. Mi itt, Kispesten tisztességes körülmények között élünk, idejében megkapjuk a fizetésünket, de nem futja sztárigazolásokra.

Bízik benne, hogy ön kezdheti meg a téli felkészülést a csapattal?

Igen, bízom benne. Legalábbis szeretnék tovább dolgozni. Persze tudom én, hogy az edzői szakma igazi hullámvasút, és hogy bármi megtörténhet. Hiszek benne, hogy sikerül elmozdulnunk a holtpontról. Azt se felejtse el senki, hogy hányszor és hányszor volt balszerencsénk, tizenegyeseket rontottunk, ziccereket hibáztunk, miközben ellenfeleink egyszer lőttek kapura, s máris gólt kaptunk belőle. Ha maradok, amit őszintén remélek, legalább három-négy minőségi labdarúgót szeretnék igazolni. További kérdés, van-e ma Magyarországon olyan futballista, akit meg tudunk szerezni, s aki valóban erősítést jelent. Mert a külföldi játékosok idehozatala olyan, mint egy elkapkodott házasság: vagy sikerül, vagy nem…

Legfrissebb hírek

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 perce

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
11 perce

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
33 perce

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
55 perce

A nagy esélyes Marokkó győzelemmel kezdett az Afrikai Nemzetek Kupáján

Minden más foci
56 perce

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: ötszettes meccset nyert meg a TFSE

Röplabda
1 órája

Erste Liga: kapott gól nélkül nyert az Újpest

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik