Fejlődik a Real Madrid

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.11.03. 01:32
Címkék
Ráfizetett kényelmes tempójára a Real Madrid, amely a hajrában kapott gól miatt csak egy ponttal távozott Almeríából. Igaz, így is jobban járt, mint az előző bajnokságban.

A Barcelona újabb fölényes győzelme után vasárnap a Real Madridon volt a sor, hogy hozza a kötelezőt, Bernd Schuster együttese az Almeríához látogatott. Igaz, a kötelező némiképp erős kifejezés, elvégre az előző idényben az első öt helyen végző gárda közül (sorrendben: Real, Villarreal, Barca, Atlético, Sevilla) egy sem tudott nyerni a Mediterraneóban, a királyiak éppenséggel 2–0-s verésbe szaladtak bele.

A címvédő az eltiltását töltő gólgyáros, Ruud van Nistelrooy nélkül, a Casillas – Ramos, Cannavaro, Pepe, Heinze – M. Diarra, Gago – Higuaín, Sneijder, Robben – Raúl kezdő tizeneggyel futott ki a harcmezőre, s tett meg eleinte mindent annak érdekében, hogy elvegye a kedvünket a csúcsfutballtól, az első fél órában egyedül Higuaín váratlan, de kevésbé helyezett lövése generált felhördülést. A fehér mezesek tehetetlensége persze dicséret az Almería sok mozgásra épülő védelmének, amely már akkor működésbe lépett, amikor a vendégek átvitték a labdát a félpályán – úgyhogy a látottak alapján váratlanul kapott mattot Gonzalo Arconada együttese a 38. percben: a Realnál egyre jelentősebb szerepet játszó Higuaín tűnt fel a bal oldalon, s hajszálpontos labdáját az ötösre remek ütemben berobbanó Raúl látványos mozdulattal, előrevetődve a hálóba csúsztatta. Érdekesség, hogy az ötödik La Liga-gólját jegyző ősmadridi először volt eredményes idegenben, mármint ebben a bajnokságban.

Fordulás után sem pörgette fel igazán a tempót a hétközi BL-mérkőzésre készülő Real, illetve csak az utolsó tíz percben – amikor már 1–1-et mutatott az eredményjelző. Az óriási szívvel küzdő házigazdák sokadik, bal oldalon vezetett akcióját Piatti góllal fejezte be, s ha őszinték akarunk lenni, akkor a helyzetek alapján a kiscsapat rá is szolgált az egy pontra.

Minimum az egyikre...

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
2 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik