Nehéz esztendő volt

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.10.28. 23:29
Címkék
Szávay Ágnes nehéz éven van túl, de sem ő, sem a menedzsmentje nem kongatja a vészharangot: úgy vélik, a teniszező az idei év tanulságai és egy jó felkészülés után jövőre ismét a siker útjára léphet.

Ahhoz képest, hogy hétfő dél után mind a négy bölcsességfogát kihúzták, azaz nem nézett valami fényes nap elé, Szávay Ágnes a délelőtti évadzáró sajtótájékoztatón kimondottan vidáman válaszolgatott az újságírók kérdésére.

„Kicsit aggódom a műtét miatt, de nem lehet tovább halogatni. Az egyik fogam már így is kezd előbújni, és nincs neki hely”

– mondta, bár attól kissé megijedt, hogy két hétig folyamatosan fájni fognak a sebei. A következő hetekben ugyanis szeretné a minél zavartalanabb pihenésnek átadni magát.

„Utána azonban kemény munka kezdődik. Előbb két hét erőnléti alapozás, majd három hétre Floridába utazunk edzőtáborozni. Nagyon várom már a felkészülést, mindent beleadok majd, hogy jól kezdjem az új idényt” – folytatta Szávay, aki a 28. helyen zárja majd az esztendőt a világranglistán.

A Vasas teniszezőjének 2008as éve sikerülhetett volna jobban: 26 győzelem, 25 vereség, (közte 12 már az aktuális torna első meccsén), egyetlen tornagyőzelem (az is párosban, még januárban) a mérlege, bár így is csaknem félmillió dollárt keresett, és megőrizte helyét a legjobb harmincban a nemzetközi rangsorban.

„Ági nagyon nehéz éven van túl. Megváltozott a feladata a női mezőnyben, és az új szerepben, éljátékosként is szépen helytállt. A menedzsment és a szakmai stáb is elégedett a teljesítményével. Úgy érezzük, nincs nagy baj, s bár a vereségek az idény végére valóban elvették az önbizalmát, bízunk benne, hogy januárig sikerül feltöltődnie. Az új évben előbb egy hongkongi bemutató tornán vesz részt, majd jöhet az Australian Open, utána viszont még nyitott a versenynaptár” – mondta Lányi András, a játékos menedzsere, Szávay pedig hozzátette, ő is remeknek értékeli együttműködését edzőjével és a menedzsmenttel, akikkel ezentúl is folytatják a közös munkát. A teniszezőt körülvevő csapat új erőnléti edzővel is bővül, méghozzá az öttusa-világbajnok Kállai Ákossal.

Szávay úgy véli, sokat tanult az idei nehézségekből, emiatt is optimista. „Való igaz, hogy a Grand Slam-tornák közül csak a wimbledoni bajnokságon búcsúztam úgy, hogy jól játszottam, a többi sikerülhetett volna fényesebben is. Ezzel együtt az álmomat nem adtam fel, szeretnék bekerülni az első tízbe a világranglistán.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
9 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
31 perce

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik