Kétszereplős a csata

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2008.10.28. 23:29
Címkék
Túl a bajnokság harmadán bizonyos szempontból érdekes képet mutat a Soproni Liga tabellája: a virtuális célszalagot az utóbbi négy szezonból háromszor elsőként átszakító DVSC, valamint az Újpest felpörgetett rajtja az elmúlt évek statisztikái alapján kevésbé váratlan, mint a Vasas, még inkább az újonc Haladás startja. Többcsapatos marad a verseny, vagy a tavasszal már csupán a Loki és az Újpest harcol a bajnoki aranyért?

Sajátos néplélekre utal, mind amellett tény: a merjünk kicsik lenni projektben nagyok vagyunk.

Ki vállalja, vallja be, hogy a bajnoki címre hajt?

Jelenleg nincs ilyen csapat a Soproni Ligában, ergo egy évvel ezelőtti önmagunkhoz képest visszaléptünk – tavaly nyáron a DVSC-nél (címvédőként, naná!), és ugyan óvatosabb megfogalmazásban, de Újpest határain túl is jól hallhatóan hangoztatták: nincs más cél, mint a bajnoki arany.

Beszédes hallgatás, most mindenki szerény marad

Az idén viszont a szerénység, s vele együtt a csönd az úr.

Újpesten talán tanultak az elmúlt évek tapasztalataiból: nincs az a zsurnalisztabravúr, amivel a frázisokat egyébként is kerülő Szentes Lázárból ki lehetne húzni egyetlen aranyéremről szóló mondatot, s úgy fest, az MTK tavalyi elsőségén okulva manapság már Debrecenben is inkább hallgatnak.

Persze az eredmények elmaradása esetén kinek hiányoznak a kaján, gúnyos megjegyzések? Tucatnyi forduló elteltével ugyanakkor érdemes számvetést készíteni a lehetséges befutó kilétét kutatva, ha nem is a


folytatás...
Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, így a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
9 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
11 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
31 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
54 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
1 órája

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
1 órája

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája