24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.10.28. 23:29
Címkék

Sérültek háza Sérültek háza

DEBRECEN. A DVSC-TEVA–Bp. Honvéd bajnokin combsérülést szenvedő Komlósi Ádám, illetve az FC Fehérvár elleni kupameccsen megsérülő Kerekes Zsombor valószínűleg csütörtöktől edzhet együtt a listavezető csapattal. Rajtuk kívül hasfalhúzódás miatt pihen Leandro, míg Varga József combsérüléssel bajlódik. Betegség miatt hiányzik Szűcs István, akinek ki kell venni a manduláját, Igor Bogdanovics pedig influenzás. Bíró Péter felépült, és újra a kerettel készül.

Kérdéses a folytatás

GYŐR. Combsérüléssel bajlódik Bank István. A futballistának már korábban is fájt a lába, de ez nem zavarta a játékban, ám a hét végi, FC Fehérvár (2–3) elleni mérkőzés 36. percében le kellett cserélni. A 24 éves középpályás a hét folyamán még különféle kezeléseket kap, egyelőre kérdéses, mikor játszhat újra.

Két év a Fiorentinában

SZEGED. Fiatal magyar tehetséget igazolt a Fiorentina. A 13 éves Szabó Zoltán csapatával, a Tisza Volánnal Olaszországban járt, és edzőmérkőzést játszott többek között a Fiorentinával, amely ellen a fiatal támadó olyan jól teljesített, hogy próbajátékra hívták. A labdarúgó megfelelt, és két évre szóló szerződést kötött a klubbal. Szabó Zoltán a héten csatlakozik a Fiorentina korosztályos csapatához.

Döntőben bíráskodott

BALI. Az első alkalommal kiírt ázsiai strandjátékok döntőjét Mészáros István dirigálta. A játékvezetőnek az idén ez már a második rangos tornája, amelyen a fináléban bíráskodott, korábban a marseille-i vb végső összecsapásán is közreműködött. Az ázsiai döntőben Omán 3–1-re verte meg az Arab Emírségek válogatottját.

Továbbjutottak a nők

CHISINAU. Nem zárta jól az Ebselejtezőket a női U17-es válogatott. Turtóczki Sándor szövetségi edző együttese 7–1-es vereséget szenvedett a csoportelsőségért vívott mérkőzésen Ukrajnától, ennek ellenére csoportmásodikként kiharcolta a továbbjutást a következő körbe.

Könnyed győzelem

KISKUNFÉLEGYHÁZA. Fölényes győzelemmel kezdett a hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar értelmi fogyatékos futsalválogatott. A mieink a nyitó mérkőzésen Csehország ellen 11–2-re nyertek, Blastyák Sándor öt gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: rajtol az NB II, döntő a női Eb-n

Minden más foci
8 perce

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
1 órája

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
2 órája

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2 órája

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik