A kitartás diadala

KÁLDOR ANDRÁS, SZŰCS ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS, SZŰCS ANDRÁS
2008.10.23. 02:03
Címkék
Győzött 5–2-re az Alba Volán a ligautolsó Olimpija Ljubljana ellen. A győzelem alapja a kitartás, na meg a 3–0-s utolsó harmad volt.

Kipihente az Amerika és Ma gyarország között lévő időeltolódás okozta fáradtságát Nick Martens, az Alba Volán hétvégén szerződtetett bekkje, be is került a Ljubljana elleni keretbe. Ám az EBEL adatbázisa nehezen dolgozza fel az újak érkezését, ismeretlen név láttán az egész csapatét kéri újra, ezért a hivatalos kezdési időpontban egyedül az Alba–Olimpija meccsnek nem volt jegyzőkönyve. Végül elkészült, de abból is kimaradtak néhányan – egy-két szlovén csak a papírból, Juhamatti Yli-Junnila a valóságban is –, és a játékvezetés sem javított a hivatalos személyzet teljesítményén, csak úgy sorjáztak a nem teljesen világos ítéletek.

Mindettől függetlenül a tizedik percben már másodszor vezetett a Volán. Előbb a Fehérváron először játszó Derek Couture, majd Ocskay Gábor lőtt a sarokba – Couture góljánál elsőre Ondrejcík Rastislav neve mellé húzták be az asszisztot, holott ő nem is volt a jégen akkor… –, közte pedig szerencsés flipperezéssel egyenlített az Olimpija. Aztán a negyedórához közeledve ismét, amikor éppen szimpla lett egy kettős emberelőnyből.

A fordulás után változott az addig vegyes képlet, a Ljubljana letáborozott a Volán térfelén, olykor a támadóharmadban, és Szuper Levente egyre foglalkoztatottabb lett. Hullámokban jöttek a távolról, majd közelről megeresztett lövések, miközben a mieink sokszor csak üldözték a szlovénokat. Jó tíz percig tartott ez az állapot, majd kicsit magukhoz tértek a fiúk, ám a középső etap pontozással – de nem góllal – így is a vendégeké lett. Hanem aztán az utolsó harmadra elillant a szlovén fölény, és Raffaele Intranuovo idegesítő hepciáskodása is csak arra volt jó, hogy a Volán felszívta magát tőle. Többet akcióztak a „fehérvári ördögök”, nagyobb meggyőződéssel is, és habár kettős fórból csak lövésekig jutottak, Nagy Gergő végre visszavette a vezetést, amit Kovács Csaba addig üsd a vasat, amíg meleg alapon gyorsan megduplázott, így a még iksznél kiküldött Intranuovo mínusz kettőnél jöhetett viszsza – megérdemelte.

A végén az is összejött, amit a csapat nem tudott elintézni addig, Palkovics Krisztián is lőtt egyet, így azt is mondhatjuk, hogy a Volán papírforma-sikert aratott. De sokkal több volt ez ennél, minőségi játékkal begyűjtött újabb két pont, megint fantasztikus produkció, a közönség tökéletes kiszolgálása.

Sportélmény.

Legfrissebb hírek

NB I: Debreceni VSC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
1 perce

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
15 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
17 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
21 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
34 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
44 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
53 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája