Ketten két övért

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.19. 02:02
Címkék

Bár arra is volt esély, hogy Magyarországon próbáljon történelmet írni a valaha volt legeredményesebb magyar profi bokszoló, Erdei Zsolt, illetve az utódjának szánt Balzsay Károly, lapunk információ szerint január 10-én Németországban lép világbajnoki övért ringbe a két bunyós. A négy nagy szervezet (IBF, WBA, WBC, WBO) övéért egy gálán még sohasem bokszolt két magyar, ahogyan egy időben sem volt még két világbajnokunk ezen szövetségek égisze alatt – januártól viszont lehet.

A nagyközépsúlyban a WBO ranglistáját vezető Balzsay esete az egyszerűbb, rá az orosz Gyenyisz Inkin vár. Nekik már szeptemberben meg kellett volna küzdeniük, de meccsük a magyar öklöző sérülése miatt meghiúsult. Inkin a kolumbiai Fulgencio Zuniga legyőzésével lett világbajnok, és a szabályok értelmében (a walesi Joe Calzaghe által letett koronát kaparintotta meg) először a hivatalos kihívó ellen kell kockára tennie.

Az est fő attrakciójának szánt, az eddig tíz sikeres címvédésen túljutó Madár viszont még nem tudja, kivel találja magát szembe a WBO félnehézsúlyú vb-övéért kiírt találkozón. A közelmúltban több fórumon is felvetették a brit Dean Francis nevét, de a megegyezés még várat magára.

A gálával kapcsolatban szóba került egy magyarországi helyszín is (egyik ökölvívónknak sem lett volna ellenére, Erdei a mai napig a debreceni Főnix Csarnokban tartott estre emlékszik vissza a legszívesebben), de a ZDF által az Universumnak januárra adott két időpont (10., 17.) valószínűleg túl közeli a sikeres szervezéshez. Így marad a németországi öszszejövetel, illetve a remény arra, hogy a német televízió, valamint az Universum a tavasz végén Magyarországra hozza Erdeit és Balzsayt. A csatornától és a klubtól kiszivárgott információk szerint erre a szándék minden oldalról megvan.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
7 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
7 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
7 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
8 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
8 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
9 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik