Európában több olyan ország van, ahol az elmúlt évtizedekben két-három csapat között dől el a bajnoki cím sorsa. Ezek a klubok anyagi erőforrásaikat és játékoskeretüket tekintve is magasan a többi fölé nőnek, így hatalmas meglepetésnek számít, ha nem közülük kerül ki az adott ország bajnoka.
A felsorolást kezdjük Ukrajnával, ahol a szovjet éra utáni 18. idényben tartanak, és az első kiírást megnyerő Tavrija óta kizárólag a helyi milliárdosok által támogatott Dinamo Kijev és Sahtar Doneck verseng az elsőségért. Görögországban az elmúlt két évtizedben csak az AEK és a Panathinakosz tudta megtörni az előző négy kiírást megnyerő Olympiakosz egyeduralmát, rajtuk kívül legutóbb a Lárisza ünnepelhetett még 1988-ban. Az 1956-ban útjára induló holland Eredivisie történetében mindössze négy alkalommal fordult elő, hogy nem az Ajax, Feyenoord, PSV hármasból került ki a végső győztes: noha az 1981-es bajnokság az AZ Alkmaar győzelmét hozta, azóta kizárólag a nagy hármas valamelyik tagja ér oda a dobogó felső fokára. Az eindhoveniek Dzsudzsák Balázzsal a keretükben sorozatban ötödik elsőségükre hajtanak, a magyar játékosnak ez lehet a második holland aranyérme.
Skóciában már-már hagyományosan a Rangers–Celtic párharc dönt a bajnoki címről, 1984-ben és 1985-ben csak a Sir Alex Ferguson vezette Aberdeen törte meg a „sormintát”, valószínűleg legközelebb is csak hasonló kvalitású edzőnek sikerülhet ez a bravúr; a két glasgow-i klub öszszesen 93 elsőségen osztozkodik. Talán Törökországban a legkiegyensúlyozottabb a versenyfutás, itt a három isztambuli együttes, a Besiktas, a Fenerbahce és a Galatasaray egyeduralmát kénytelenek elviselni az ellendrukkerek. Rajtuk kívül egyedüliként a hat forduló után jelenleg még éllovas Trabzonspornak sikerült felérnie a csúcsra (összesen hatszor), legutóbb 1984-ben.
