A héten kísérletezhet a szövetségi kapitány

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 00:38
Címkék
Az idén a decemberi Eb-felkészülés jegyében rendezik meg a dániai női Világkupát. A pekingi mezőny európai tagjai a keddtől vasárnapig tartó aarhusi tornán kiegészülnek az olimpiát kihagyni kényszerülő Dániával.

A magyar válogatott először fo gadta el a meghívást a Vk-ra (GF World Cup 2008). A legjobb együttesek felkészülését segítő tornát ezúttal a legtöbb válogatott az építkezésre, a kísérletezésre használja. Ugyanis másfél hónappal az olimpia után, s ugyanennyivel a macedóniai Eb előtt nem várható el, hogy a csapatok csúcsformában legyenek. A sportág sztárjairól sem lehet több bőrt lenyúzni – éppen elég lesz néhányuknak (sokan az Eb-t is kihagyják) a macedóniai versenyre összeszedni magukat. Tegyük hozzá, a Vk-n és az Eb-n is sok fiatal kaphat bizonyítási lehetőséget, s ebből a szempontból mégis lehet jelentősége e két viadalnak. A Vk-n pénzdíj is megilleti a csapatokat: a győztes 25 ezer, a második helyezett 15, a harmadik tíz, a negyedik ötezer euróval gazdagodik.

A csapatépítést, a fiatalok kipróbálását tartja a legfontosabbnak a szeptemberben kinevezett szövetségi kapitány, Imre Vilmos is, aki a rutinos, kipróbált játékosok közül Herr Orsolyát, Vérten Orsolyát, Szűcs Gabriellát, Hornyák Ágnest, Tomori Zsuzsát, Bódi Bernadettet és Kovacsicz Mónikát hívta meg a dániai túrára. Pihenhet – legfeljebb klubjában edz – ezen a héten Pálinger Katalin (a válogatottságtól való visszalépést fontolgatja), Görbicz Anita (fáj a válla, és nem szeretne rásérülni), Tóth Tímea (betegséggel bajlódik), Borbás Rita, Pigniczki Krisztina és Szamoránsky Piroska. Gyermeket vár, ezért a Dunaferrben sem szerepel Ferling Bernadett.

Élhet a lehetőséggel az aarhusi NRGi Arenában Pastrovics Melinda, Vincze Melinda, a Ljubljanából behívott Mörtel Renáta, Szucsánszki Zita, a Görbicz helyére behívott Temes Bernadett, Herr Anita, Balogh Barbara, a már korábban is megfigyelt Mayer Szabina és a bajnokikon remeklő Szabó Valéria. Valamennyien nagy tehetségei a magyar kézilabdának, s ha beérnek, Imre Vilmos egy-két éven belül a bőség zavarával fog küzdeni a válogatáskor.

A magyarok első csoportellenfeléről, a franciákról tudni kell, hogy hasonló cipőben járnak, mint a mieink, vagyis majdnem új együttest formál Olivier Krumbholz. Már nem ölt címeres mezt a kismama Sophie Herbrecht, valamint a kerettagságot lemondó Valerie Nicolas kapus, Isabelle Wendling, Stéphanie Cano és Véronique Pecqeux-Rolland. Az oroszokkal szerdán találkoznak legjobbjaink. A világbajnok együttes szövetségi kapitánya, Jevgenyij Trefilov a nyáron betegeskedett (veseműtéten esett át), de az ősszel újult erővel látott hozzá csapata újjászervezéséhez az Eb-re. Ebben a kényszer is hajtja, mert néhány játékosa Peking után szintén visszavonult. A dánok bizonyítani akarnak, hiszen a tavaly Ukrajnával szemben elbukott vb-selejtező óta nem szerepelhettek világversenyen, Pekingről is lemaradtak. Jan Pytlick kapitány keretének továbbra is oszlopa Karin Mortensen kapus, Rikke Skov, Mette Sjöberg, Louise Mortensen, Henriette Mikkelsen és Josephine Touray. A másik ágon a norvégok nem sokat változtattak világverő, olimpiai bajnok keretükön. Marit Breivik szövetségi kapitány ezúttal nem hívta be Katja Nyberget és Gro Hammersenget, míg Else Sörlie-Lybekk és Göril Snorroeggen befejezte karrierjét a válogatottban. A németeknél a Pekingben jártak közül Clara Woltering, Nadine Härdter és Maren Baumbach játékára nem számíthat Armin Emrich mester. A románok új kapitánnyal (Radu Voina) érkeznek Aarhusba, és a „levegőváltozásnak” köszönhetően megváltoztatta visszavonulási szándékát Luminita Dinu-Hutupan kapus, Steluta Luca és Narcisa Lecusanu. Nem látjuk viszont Valeria Besét, aki elköszönt a kerettől. A svédeknél nem történt jelentős változás.

A magyarok meccseit a Sport Klub tévécsatorna közvetíti.

Legfrissebb hírek

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
4 perce

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
12 perce

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Egyéb egyéni
21 perce

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
36 perce

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
48 perce

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
1 órája

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik