Döntetlen az ikrek csatáján

VARJAS KÁLMÁNVARJAS KÁLMÁN
Vágólapra másolva!
2008.10.13. 07:07
Címkék
Egy pontot szerzett Pápán a Tatabánya, amely egyre jobb formában van. Ezen a találkozón egymás ellen futballoztak a Farkas ikrek, ám egyikük sem lehetett igazán boldog, hiszen a döntetlen egyik csapatnak sem jó eredmény.

Az NB II Nyugati csoportja tizedik fordulójában a Lombard Pápa–Tatabánya találkozó ígérkezett a legérdekesebbnek, hiszen mindkét együttesnek nagy céljai vannak, ám egyelőre a Pápa és a Tatabánya egyaránt messze van a feljutást jelentő első helytől.

A Lombardnál persze a 2006os kiesés óta minden évben ez a cél, de az előző bajnokságban is csak harmadik lett a gárda. Ehhez persze kellett némi papírmunka is, hiszen az eredetileg bronzérmes Gyirmót egyik játékosát jogosulatlanul szerepeltette, így végül négy ponttól és a medáliáktól is búcsúzott – egészen konkrétan az előző körben, amikor a Pápa vendégjátéka alkalmával átadták az érmeket a jogos tulajdonosoknak.

A hazai labdarúgásban jobban tájékozottak azt is tudják, hogy Bíró Péter, a Lombard tulajdonosa 1997-ben épp Tatabányán vállalt először szerepet a magyar labdarúgásban, ahonnan öt év után távozott (kevésbé viharosan, mint két évvel később Szombathelyről). A hajdani bányászcsapat eddigi legnagyobb sikere is ehhez az érához fűződik: 1999-ben emlékezetes, ugyanakkor vesztes kupadöntőt vívott a Debrecen ellen. 2004 nyara óta azonban már Pápa az új székhely, ahol éveken át a Farkas ikrek is erősítették a csapatot. Attila és Viktor útjai néha elváltak, eddig azonban egymás ellen csak egyszer szerepeltek tétmérkőzésen, mégpedig 2006 tavaszán Diósgyőrben, ahol is az akkori csatából Attila került ki győztesen, ugyanis 1–0-ra nyert a Pápa. Vasárnap aztán ismét egymás ellen futballoztak az ikrek, ám ezúttal egyiküknek sem kellett gratulálnia, hiszen döntetlen született – igaz, Farkas Attila ismét gólt szerzett.

A két csapat óriási akarással küzdött, változatos, lüktető mérkőzést játszott, s ezúttal a színvonalra sem lehetett panasz. A hazaiak jóval több helyzetet dolgoztak ki, kapufákat is lőttek, de a győzelmet nem tudták kicsikarni a nagyszerűen védekező tatabányaiak ellen. A pápai nézők az ősz eddigi legjobb mérkőzését láthatták. Az indulatokra jellemző, hogy a játékvezető nyolc sárga lapot osztott ki.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik